A ZS-csapat

Azt hiszem, úgy 10 éve lehetett már, hogy utoljára Shadowrunoztam. Azt hittem akkor, hogy azt a csapatot nem lehet alulmúlni.

Tévedtem...

Egy inkompetens katona, aki nehezen kommunikál angolul
Egy vak, narancspizsamás hekker
Egy félkezű novícia
(és még egy üdítő színfolt, akit eddig csak a vak látott. :) )

Hogy miért is ZS-csapat? Álljon itt egy rövid összefoglaló a halottaskocsi vezetésének szépségeiről.

A novícia életében először van terepen, mozgó gépjárművet eddig csak filmen látott. A katona sokkal inkább a fegyvere összeszerelésével van elfoglalva, különben sem tud vezetni. A vak beül a volán mögé (valahol a távolban felsejlik a Drágám, add az életed buszvezetős jelenete), és a legteljesebb nyugalommal gázt ad.
A novícia erre azt gondolja, hogy ha egy vak is elvezeti a rendház kocsiját, neki gyerekjáték lesz félkarral.

És a negyedik tag? Ő szériatartozék, ugyanis minden halottaskocsi tetejére kell egy aktívan kapaszkodó elem, akiről a bent ülők természetesen mit sem tudnak...

Álljon itt a konkurrencia főcímdala:
http://www.youtube.com/watch?v=wyz_2DEah4o

Velencei wellness

A hétvége ennél jobban majdhogynem el sem sülhetett volna jobban.

Amire minden jómunkásembernek szüksége van időnként: egy kis uszi, és minden olyan vízi alkalmatosság kipróbálása, amely csobog, spriccel, csurog, áramlik, folyik, lövell (na, itt a haladó mozgást idéző szavak lassan kezdenek 18+ hangvételt venni) egy wellness medencében.
Utána, közben gőzkamra, finn szauna, sóbarlang és színterápiás szaunában pórustisztítás-méregtelenítés-verejtékezés-ránckisimítás.
A nap végén még a sötétedés utáni túlpart látványában gyönyörködhettünk a kinti medencében.
Állítom, még a nagyagyam barázdái is kisimultak. :)

Vasárnap még egy könnyű kirándulás is belefért otthon.

Jogászlét

Mondtam már, hogy utálok jogásznak lenni?

Valahogy soha nem bírtam felfogni, mi a jó a paragrafusok órákon át való nézegetésében, miközben az embernek a 10-es betűméretű sorok már-már összefolynak a szeme előtt, és persze ne feledkezzünk meg arról, hogy a legalább két, de inkább több fennkölt jogi halandzsából még okos következtetéseket is illik levonni.

Szóval ezért nem szeretem a jogászlétet. Az ember napi munkaidejének 2/3-át elveszi az elektronikus könyvmolykodás, a bitek szétharapása, és a monitorra bambulás, amikor is az ember percekre úgy elábrándozik arról, hogy hova menjen nyaralni az idén, vagy, hogy milyen jó lesz neki a holnapi wellness szombaton, hogy észre sem veszi.

És amikor tökéletesen biztos abban, hogy rálelt a bekezdések halmazában az igazira, amikor azt hiszi, végre sikerélménye van, és örül, hogy ma csak két órát kellett tovább maradnia, rájön, hogy az bizony egy JÓ nagy üreshalmaz.

Kezdhetem a keresgélést elölről...

Na asszem alszom erre még egyet, talán a hétvégén megálmodom, hogy kell megoldani az ügyet.

(Talán ha végeztem volna jogi egyetemet, negatívabban állnék a problémához. Milyen jó, hogy mégsem. :)

Vándorló palota

Múlt héten megvettem a Vándorló palotát. Mindamellett, hogy előbb láttam a rajzfilmet (ami az eddig olvasottak alapján elég korrekt feldolgozás, és visszaadja a hangulatot), igazak azok az olvasói idézetek, amelyek a hátoldalon a mesét ajánlják.
Tetszetős a történet, igen nehéz letenni, és jókedvre derít. Erre most szükségem is van.

Mindezt a jap... külföldi olvasók miatt írtam most ide, akik nem hajlandóak e-mailt írni nekem. :)

Magvas igazság

Mikor tudod, hogy ideje hazamenni?
Amikor már álmodban is a búzatermelés statisztikáját keresed...

Mára ennyit.

Stílusváltás?

Az utóbbi időben, mikor napi rendszerességgel foglalkoztatott a blog újraindítása, elgondolkoztam azon, milyen lehetne.

A tematikus blog eszembe se jutott, ahhoz nincs elég szabadidőm.

Nem olvasok rengeteg internetes naplót, néhányat azért nyomon követek.
Ennek alapján morfondíroztam el azon, hogy vajon olyan legyen-e, mint eddig: leírom tényszerűen, mi történik velem, hogy azok a barátok/ismerősök azt higgyék, ismernek, azáltal, hogy tudják, hol jártam előző nap. Esetleg még több (ön)ironiával és humorral.
Avagy legyek egoista nárcisztikus hajlammal, és kiragadjam a nap legfontosabb eseményeit úgy, hogy magamat és belső gondolataimat állítom a középpontba. Na ehhez nem értek, úgyhogy ezt el is lehet felejteni.

Tematika, filozófia, önvizsgálat kilőve.
Maradnak a reggel elmentem a munkahelyre, este pedig haza típusú bejegyzések. Megjegyzés: több humorral kényeztetni az Olvasókat!

Amihez viszont ragaszkodni fogok 10 ujjbeggyel:

• helyesírás (a falra tudok mászni, hogy egyesek milyen helyesírással képesek blogjukat vezetni)
• nem írok valótlanságokat, főleg olyan dolgokról, amelyek után könnyedén utána lehet nézni (akkor inkább rááldozok 0,5-1 órát a guglin vagy egy régi tankönyvben, és rendesen utánanézek a dolgoknak)

Welcome back, babe!

Próbálom magam rávenni a munkára...
Kicsit nehéz úgy, hogy már háromnegyed órája vége...
Reméltem, hogy három nap kihagyás és másfél nap rehabilitáció után megjön a túlórázási kedvem, de nem.

De ez nem a panaszkodás fóruma!
A túlóra igenis serkentőleg hat a szervezetre, a pénztárcára, a tettvágyra, a közösségre, a kreatív elme kialakulására, a naplementére és még megannyi szép dologra!

Amióta izgatják a hörgőimet a vírusok, nincs hangulatom az édességhez... Nem kér valaki egy szaloncukrot?

Mire jó egy szeles nap...

Másfél munkanap után hétvége... mi tagadás, meg tudnám szokni.

A kollégák túláradó szeretettel fogadtak, félóránként kérdezgették, hogy vagyok, de ha nem érzem jól magam, akkor inkább menjek haza, és szó esett némi citromos teáról is. Hiába. A népszerűség átka...
Nos, minden csoda egy napig tartott, mára megszokták jelenlétemet.

Megérteni engem jelenleg nem egyszerű: az esetek egy részében előjön a jazzhangom, de inkább valami olyan frekvencián próbálok megszólalni, amit még a denevérek sem hallanak. A mondanivalót a közkedvelt "mi?" varázsszóval sem lehet előcsalogatni.

Nagyon várom már, hogy meggyógyuljak. Kimaradt a tavi korcsolyázás, a kreatív rabszolgamunka az Ewokszoknál, a hagyományos Mangalica Fesztivál a munkatársakkal (pedig kora délután már nagyon kezdtek ráhangolódni)... A hétvégén nem marad más, csak a nyáladzás a deviantartos rajzokon.

Lufifej kapitány első bevetése

Ez lett volna a cím úgy két nappal ezelőtt... de tessék, most is az. :)

A láztól, köhögéstől és néhány kósza vírustól kapott kényszerszabadság alatt úgy döntöttem, hogy most vagy valószínűleg még soká nem: újraindítom a blogot!

Amióta egy kicsit jobban érzem magam, már annyira nem is fájdalmas az itthon tartózkodás, de valami hasznosat is kell kezdeni azon túl, hogy besegítek a kollégáknak, meg nézek ki a fejemből üveges tekintettel.
No, de holnap már vár a csodás íróasztalom ott a harmadikon meg a sok elintézetlen ügy.

Az ok, hogy a régi tárhelyről átváltottam, az az, hogy meg fog szűnni egy idő után. Persze lehetőség volt a lementésére, és egy ultragagyi helyre történő migrálásra, de az a hely még viccnek is rossz. Úgyhogy kb. 4 évnyi anyag lassan az enyészetté válik a nagyközönség számára. Talán egyszer elhelyezem egy másik tárhelyen, de valószínűbb, hogy nem.

Vannek terveim ezzel az új bloggal. Meglátjuk, meddig elég az energia, szerintem nem sokáig, ismerve az utóbbi 2-3 hónap életvitelét.