Japán - 11. nap

Na végre normális billentyűzet!


Szóval a mai napon azt találtam ki, hogy menjünk Hakoneba. Ez a település az onsenjeiről és a fekete kacsatojásairól híres, de igazából azért jöttünk, mert innen egész közelről látszik a Fuji.


Végül az egész nap egy nagy utazás volt, mert az útikönyv leírta ugyan, hogy szállj fel a metróra, és menj a shinkansennel Odawaráig, majd onnan Hakonebe, no de ott még korántsem volt vége a történetnek!
Hakonebol egy fél órás vonatút vitt Goraba elég vicces útvonalon, ugyanis két olyan megálló is volt, ahol véget értek a sínek. A vonat ekkor visszaindult az addig megtett úton, majd néhány méter után ment tovább.
Goraban az emberek általában fellszállnak a cable carra (nem, nem olyan, San Franciscoban). De olyan zsúfolt volt az, amelyik bevárta a vonatot, hogy inkább gyalog indultunk neki. Egyébként tök rövid utat tesz meg, cserébe elég drága (420 yen/fő/út). Végül gyalogosan kb. 35 percet sétáltunk fel, és közben élveztük a tájat.
Kicsit a János-hegyhez hasonlítható az élmény.


No de itt jön a lényeg. Egy libegő (vagyis felvonó - teljesen zárt kabinok) visz még magasabbra a cable car végállomásáról, amelyből kitűnő kilátás nyílik a Fujira és a tóra, amelyen giccses, régimódi kalózhajók viszik az utasokat oda-vissza.
Az út borsos, de az élmény megfizethetetlen.
Amg vitt fel a felvonó, néhol még havas volt a talaj, elmentünk egy kénbánya felett, és egyszer át is kellett szállni. :)


Magánál a tónál nem időztünk sokat, mert nagyon hideg volt ott a völgyben, és nem is volt mit csinálni. Kb. egy egy órát maradtunk ott, mert későre is járt, és indulni kellett vissza.


Hazafelé majdnem ugyanazon az őtvonalon jöttünk: felvonó, séta, Gora-Hakone vasút, viszont Hakonebol indult egy gyorsvonat, ami bevitt egészen Tokió Shinjuku állomásáig.
Itt még jó háromnegyed órát metróztunk, mire legfőbb hadiszállásunkhoz értünk.
Este olyan helyen voltunk, ahol az ember magának sütögetheti a húst az asztal közepén lévő faszenes grillen.


Mivel a holnapi nap az utolsó napunk, már csak Tokióban bóklászunk és relaxálunk.

Japàn - 10. nap

Koran keltunk,  mert f8kor mar indult is a shinkansen Hiroshima fele. Onnan meg kellett tovabbi fel orat vonatozni Miyajaig, ahol komp vitt el ahhoz a kapuhoz, ami csak ugy all a tengerben, es tobbet egyelore nem tudok rola. Mindenesetre piros es nagyon hires.

Kozben tobbszor eleredt az eso, es borzasztoan lehult az ido. Akozeli szentelyben veszeltuk at a legnagyobb esot, ahol egy tradicionalis eskuvo is zajlott.

Mikor vegre megint kisutott a nap, felfedeztuk a kornyeket,es ebedeltunk egu jot. En tengeri angolnat, Dino Onomichi rament, ami messze foldon hores es leginkabb hasonlit a huslevesunkhoz.

Delutan villamossal beutaztunk Hiroshimaba. Ott megneztuk a Bomb domot, az egyetlen epuletet, amit meghagytak az atombomba tamadas utani allapotban, majd megneztuk a kiallitast is.
Felkavaro es megrendito volt.

Este keson ertuk haza, igy ezt a bejegyzest mar a Romancecarrol irom, ami Hakonebol visz hazafele minket.

Japàn - 9. nap

Ma volt ittartozkodasunk legesosebb es leghidegebb napja. Ennek ellenere Onomichibol atkompoztunk egy szigetre (ez kb. 2 perc es 100 yen volt), ahol felvettuk Tomoko apjanal a kocsit, es elautoztunk a kozelben levo latvanyossagokhoz. Igy jutottunk el egy shinto templomba, ahol helyi szokas szerint imadkoztunk, majd megneztuk a japanok altal sem ismert csodalatos fegyver- es szamurajpancel gyujtemenyt, majd egy tengereszettel kapcsolatos kiallitast is megneztunk.

A kovetkezo megallo egy olyan muzeum volt, ahol a szamuraj kalozok eletet mutattak be. Fel is lehelyett probalni nehany pancelt. Nana hogy eltunk a lehetoseggel. Itt ebedeltunk is, en spec sult halat.

Majd folytattuk utunkat egy hosszu hidon at, de ekkorra mar annyira rossz fordult az ido, hogy nem lett volna ertelme felmenni a kilatoba.

Visszafele felszedtuk Tomoko apjat, es egyutt elmentunk vacsorazni. Volt tempura, szusi, friss hal, miso leves, omlett, valami minihalas salata es desszertnek mandarinos mochi.

Haminden jol megy, holnap jo ido lesz. koran kelunk es iany Hiroshima.

Japàn - 8.nap

Kioto letudva, most mar a shinkamsenen ulunk utban Fukuyama fele.

A mai napra igen retek idot vetitettek elenk a japok idojosok boruval, esovel. Ahhoz kepest volt minden: felho esovel, napsutes esovel, de leginkabb sok-sok napsutes.

A csomagokat ledobtuk a palyaudvaron, es ismetelten nyakunkba vettuk a varost. Elsookent a sogun fohadiszallasat neztuk meg (Nijojo kastely), ahol nem lehetett fotozni, de a padlo minden lepesnel megcsikordult. Ez szandekos konstrukcio, nehogy meglepje egy kisebb hadsereg a bentlevoket.

Ezt kovetoen egy szep parkban elfogyasztottuk ebedunket. A csaszari kastely talalhato itt, de mint kiderult, elozetes regisztracio kell a belepeshez.

Igyhat tovabb buszoztunk egy ujabb kotelezo elemhez, a Kyomiudera templomhoz, ami egy domboldalban all. A kilayas gyonyoru volt.
Elidoztunk meg nem keveset a kozeli szuvenireseknel, majd bebuszoztunk Gionba, hatha latunk meg valamit a csereszmyefakbol a folyoparton. Persze megint csak sotededesre ertunk oda.

Kiotoi tartozkodasunk megkoronaztuk meg s Yodpbashi aruhaz jatekosztaluan valo nyaladzassal, most pedig hamarosan megerkezunk mar.

Japàn -7.nap

Ma gyonyoru volt az ido, igy nyakunkba kaptuk Kiotot,  es felfedeztuk egy reszet. Az egynapos buszberlet megvàsàrlàsàt kovetoen elbuszoztunk az Aranytemplomhoz (Kinkakuji). Ott a templom es a park megtekintese utan Zotya ajanlasara megittunk egy zold teat. Olyan finom edesseget adtak hozza, amelyet Japanban meg nem ettem.

Ezt kovetoen elvonatoztunk a varos majdnem szelen levo bambuszerdobe. A rengeteg turista mellett ifju hazasok is fenykepezkedtek. Utkozben beszabadtunk neheny szuvenires boltba. Az evopalcikas boltban kb fel orat tanakodtunk, melyiket valasszuk a tobb szaz fele kozul...

Miutan kinezelodtuk magunkat a bambuszoknal, elbuszoztunk a Filozofusok setanyat megnezni. Az ut ketoldalt tele van most viragzo cseresznye el, meg turistaval, meg kimonos csajokkal. Ha mar itt voltunk,megneztuk az Ezusttemplomot (Ginkakuji).

Bevasarlassal vertuk el idonk nagy reszet,majd visszabuszoztunk Gionba, ahol egy folyoparton uzsonnaztunk.


HOLNAPRA A CSASZARI KASTELy, majd estig ami meg belefer, utana shinkansennel Hiroshima prefekturaba. Az egesz hetveget ott toltjuk Zotyaekkal.

Japàn - 6. nap

 Shinkansennel utaztunk kicsivel tobb mint 2orat. A Fuji ilyen kozel volt. Megneztunk a vasutallomas kozeleben ket hatalmas buddhista templomot, sakuranezes kozben ebedeltunk egy parkban, majd a szallas elfoglalasa utan megneztuk Gion negyedet, ami tobzodik teahazaktol.

Eleg nagy tomeg volt ott az utcakon, nekem ez csalodas volt. De persze az egesz varost nyugisabbnak kepzeltem. Angol nyelvu vagy latin betus terkepet nem nagyon talaltunk, a metrojegy vasarlasa is gondot okozott. Nem volt angol nyelvu menuje. Egy kedves helybeli segitett nem tul rozsas helyzetunkon. Nehany ev japan tanulas azert jol jott volna meg...:)

A szallasunk eleg jo, kozel van mindenhez.

Japán - 5. nap

Szép, napos, néhol felhős időre ébredtünk, hozzáteszem nem túl korán. Mire eljutottottunk a császári parkba, már dél is elmúlt. Ott sétafikáltunk egy keveset, és felfedeztük a tökélatas hanamizó helyet. Egy füves rét, körbe szegélyezve cseresznyevirágokkal.


Követtük a többi japók (és néhány magyar) példáját, és letelepedtünk az egyik fa közelébe. Ott elővettük elemózsiánk egy részét, és a tökéletes zent elérve befaltuk. Majd nézelődtünk, pihentünk még vagy egy órát.
A japókok az ezen szakaszában előszeretettel jönnek ki ide a környező irodaházakból, és fogyasztják el ebédjüket a hulló szirmokat nézegetve (igen, néhol már hullatja virágát a cseresznye).


A parkból kiérve kinéztünk magunknak egy templomot a közelben (értsd 20 percre metróval, amiből 500 m-t a föld alatt gyalogoltunk, hogy elérjük az állomást). Mint kiderült, nem a külföldi turisták első számú kiemelt látványossága, a legtöbb ott tobzódó helybeli volt. A templom szintén körbe volt ültetve cseresznyével, így a gyönyörűség láttán a sírás kerülgetett. :)


Majd visszatértünk Akihabara negyedbe (a high-tech cuccok fellegvárába), ami innen egész közel volt. Az útikönyv leírása alapján megkerestük azt a boltot, ahol 5 szinten át csak mangafigurák vannak. Az az igazság, hogy 99%-áról még csak nem is hallottam az ott lévő babáknak (hihetetlen, hogy van élet a Naruton, Dragonballon túl is).
Szerintem vagy két órát töltöttünk el a boltban, de a végén már nem fogta az agyunk a szem által küldött infókat. Így történt, hogy a sok csodás tárgy közül mindössze egy 150 yenes kis kulcstartót vettünk...


Ezt követően visszaténferegtünk ugyanabba az áruházba, ahol a fotógépet vettük, ugyanis kellett néhány kiegészítő hozzá. Meg persze a játékrészleget is meg kellett nézni újra, tüzetesebben. A modelleknél már tócsában folyt a nyálunk. Volt mindenféle robot, Nausikaa, japán templomok, és már fogalmam sincs még mi.
Az itt fellelhető dolgoknak kb. 5 %-a jelenik meg egy nagy anime találkozón Pesten...


A nap végén nyugati stílusú vacsorára pörögtem rá (kicsit besokalltam a sok új íztől). Valami nagyon finom, porhanyós, panírozott, sajttal töltött husikát ettünk káposztával, amihez persze egy tál miso leves és rizs is járt (e két utóbbit utántöltötték, amennyiben az ember úgy kívánta).


A hét további részében Kiotó és Hiroshima lesz a program. A laptop itthon marad, úgyhogy csak címszavakban jön a további beszámoló.

Japán - 4. nap

Az előző napi esőt ragyogó napsütés, de igen erős szél váltotta fel. Fel akartunk menni a SkyTree-re, az egyik legmagasabb épületre a világon (634 m), de azért voltak fenntartásaink, hogy a szél miatt le van zárva.
Mindegy, odamentünk, hátha, de tényleg nem vitt fel embereket a lift. Az útbaigazító bácsi elmondta, hogy legközelebb este fél 7-kor nyithatják meg.


Ok, ha ez nem, irány a nem túl messze levő császári palota, és az azt körbevevő park, ahol szépséges fákat lehet nézni. Naná, hogy sakura is van. A parkot és a palotát egyébként teljes egészében egy vízzel teli várárok veszi körül, amin hidak vannak nem túl közel egymástól. Ezeken lehet bevenni a várat. Amennyiben nem hétfő vagy péntek van, mert akkor zárva van...


A második pofáraesés mára, de semmi baj, jó darabon elsétáltunk a napsütésben a várárok mentén, és fényképeztük a többi idióta japókkal egyetemben a cseresznyéket. Egyesek már a hanamira készültek.


Hogy azért lássunk ma is egy kis kultúrát, a változatosság kedvéért bevettük magunkat egy újabb parkba, de előtte még próbáltuk megkeresni az utunkba eső Hachiko szobrot. Ez a kutya Japánban egy szinten van a skótok Lassiejével vagy a mi Bogáncsunkkal, csak azzal a különbséggel, hogy ő akita fajtáját tekintve, és minden nap kiment a gazdája elé a vonathoz. Még akkor is várta, amikor a gazdája már rég nem élt. Hát ilyen kutya volt ő, a szobra viszont tök kicsi, sok külföldi állja körül, és Tokió egyik legforgalmasabb csomópontján van. ebből következik, hogy kb. 20 perces keresgélés után találtuk meg...


Aztán irány a Yoyogi Park és a Meiji Jingu nevű sintoista templom. A park meglehetősen nagy, és csak egy-két helyen tornyosulnak a felhőkarcolók a fák fölé, szóval egészen nyugis hangulat is lehetne, ha nem menne oda olyan sok külföldi. Itt koncentrálódnak a legnagyobb számban, máshol elég egyenletes volt az eloszlásuk. Szóval sokan vannak, lemajmolják, hogy kell tiszteletet adni az isteneknek (igen, útmutató is van, hogy bedobsz manit egy perselybe, kétszer meghajolsz, kétszer tapsolsz, majd megint meghajolsz kétszer). De ez isteneknek tetsző dolog, mert ők szeretik a hangzavart.


Mivel a parktól egy saroknyira kezdődött a Harajuku negyed (a fura öltözetű japókok gyűjtőhelye), gondoltuk megnézzük. Hétfő lévén esély nem volt arra, hogy látunk néhányat, ez inkább hétvégi kiöltözés. Azért végigmasíroztunk a Takeshita Dorin, ami egy cukiságokat árusító utca. Itt is hömpölyögtek az emberek, mondtam is Dínónak, tartsuk szemmel egymást, nehogy elkeveredjünk. Ő meg kinevetett, ennek esélye sincs, mert végig lehetett mátni az utca végéig. Gyakorlatilag egy fejjel magasodtunk a tömeg fölé. :)))


Szóval ha cukiság, akkor Takeshita utca. Szerettem volna venni egy metrókártya-tartót, mert nehézkes állandóan előbányásznom a táskából, de vagy túl drága volt, vagy csúnya, vagy csak egy rekeszes, vagy nem volt értelme megvennem.
Úgy mentem haza a cukiutcából, hogy agyilag elvesztem a sok aranyos holmi láttán, és mégsem vettem semmit. Viszont cukiságtűrő faktorom legalább 5-tel emelkedett.


Vacsorára soba nevű tésztát ettünk. Adhatják levesben, vagy külön az alaplétől és a belevalóktól, hidegen, készítenek belőle teát és snacket is.
A leveses verzió borzalmas adag, a felét, ha be tudtam tolni, és két fogás egyben (leves, tészta és az én esetemben hal is).


Tegnap óta rászoktunk, hogy még hazérkezés után nasizunk egyet egy kis tea kíséretében.  Ma a teába sóban tartósított sakura is került.


Holnapi tervek, hogy bepótoljuk mindazokat, amiket ma elmulaszottunk.

Japán - 3. nap

Az időjárásjelentés nem tévedett. Ma reggelre kelve a szél 45 fokban hordta az esőt (még, hogy hogy csak szitált).
Szóval vendéglátóinkkal elhatároztuk, hogy elmegyünk, adunk a kultúrának. Annál is inkább, mert még ők sem látták azokat a helyeket, ahova menni akartunk.


Első utunk a Shinagawa Aquariumhoz vezetett. Nem lett volna olyan rossz, ha kevesebb ordítozó gyerek van. Így azért kicsit levett az élményből. Volt delfinshow, amit nem néztünk meg (utólag kiderült, hogy 5 perces sem volt), víz alatti alagút, átlátszó padló, ahol látni lehetett a fókákat elúszni.
Az ajándékbolt meglepően olcsó volt, tele cukiságokkal, de önmegtartóztató voltam (igazából a bőség zavarában nem tudtam eldönteni, mit vigyek haza onnan), és szerintem jól választottam.
Utána benyomtunk valami husival töltött gőzgombócot, és folytattuk utunkat.


Négy óra felé hirtelen elállt az eső, és pár percre kisütött a nap. Ekkor már az Ueno parkban voltunk, ahol a tegnapi meleg hatására virágba borultak a cseresznyék. Zotya szerint kevesen voltak az eső miatt, szerintem kb. mozdulni sem lehetett a tömegben. Még magyar szót is hallottunk...


Viszont nem a cseresznyék miatt jöttünk, hanem a Nemzeti Múzeumba. Éppen Sakura Event volt, direkt előtérbe helyezték a cseresznyés holmikat. Lehetett gyűjteni pecséteket is, és a végén beváltani kitűzőkre. :)
A kiálltás nagyon szép volt, sokféle tárgyat gyűjtöttek itt össze (tekercsek, képek, buddhaszobrok, páncélok, kardok, kimonók, cserepek), a végén már szinte fel sem bírtam fogni ésszel, amit láttam.


Miután kijöttünk a múzeumból, már erősen sötétedett, de azért még megnéztük a cseresznyefákat. Alattuk emberek ültek nagyobb csoportokban, és beszélgettek, nevetgéltek némi ital társaságában. Ezt hívják hanaminak. Igen, a cseresznyefa virágzás nézésére külön szavuk van és régi hagyományuk...
Ezek a fák egyébként nem teremnek gyümölcsöt, csak szimplán szépek egy hétig... Ki érti ezt... Volt eszemben, hogy megreformálom Japán mezőgazdaságát, de Tomoko felvilágosított, hogy felesleges, vannak termő cseresznyefák is. :)


Múzeum után, kellően megéhezve elmentünk, és benyomtunk néhány yakitorit (saslik). Nagyon finom volt, de úgy érztem, hogy a bőr alatt több zsír van, mint a magyar sztenderd esetében. Persze nem csak ez volt a vacsora, volt még egy csomó más felfoghatatlan nevű húsétel is. De leginkább fasírthoz hasonlítható. És ami nagyon ízlett, az a tojásrántotta. Két falat mindössze, de annyira meglepő íze volt, hogy semmihez sem hasonlítható. Tomoko szerint ez a hozzáadott cukortól és szakétól van.


Holnap remélhetőleg meghódítjuk a a piszok magas Sky treet (ha nem lesz nagy szél).


Újabb tapasztalatok: tanultam három kanjit (koi, dolog, híd). Tomoko azt mondta, hogy minden kertben formára vannak nyírva a fák. Ezt különlegesen képzett szakamberek végzik, és sok gyakorlatot igényel. Ha csak hagynák nőni magukban a fákat, akkor már emberek azt hinnék, hogy lusták. És ezt ugye nem engedhetik meg a japánok maguknak.
Javul az angolom. Bárcsak a japánom is erősödne... Bár ma úgy tettem a könyvesboltban fizetésnél, mintha érteném, mit mond az eladó. Legközelebb talán teljes mondatban is válaszolhatnék, hogy kártyával fizetek...
Itt mindennek meglepő az íze, semminek sem olyan, mint amilyenre számít az ember (lásd édességek). És ez az, amit nem lehet jobban leírni...

Japán - 2. nap

A mai napi terv az lett volna, hogy autót bérlünk, és lemegyünk az óceánpartra. Igazából annyira nincs is közel Tokióhoz, összességében vagy 6 órás autóút volt. Persze ez leginkább annak köszönhető, hogy a főúton rengetegszer megakasztott a sok piros lámpa, és nem is lehetett 60-70-nél gyorsabban menni sehol (lehet, hogy hivatalosan csak 50 volt...).
A baloldali közlekedést még szokjuk, de a mozgólépcsőn már engedelmesen asszimilálódva beállunk balra




Odafelé útba ejtettünk egy koifarmot, de nagy sajnálatomra a gazdaságba nem tudtunk bemenni, mert még nem kezdődött el a szezon, és állítólag nem lehet látni semmit. Mondjuk nekem már az is információ lett volna, ha a tavakat megnézhetem... sebaj, jöjjünk vissza június-júliusban, amikor a szaporítási időszak van... Nem semmi, jól kitolták a szezont itt a koitenyésztés őshazájában...
Annyiból jó volt viszont, hogy azért láttunk egészen szép halakat is, a gazdaság melletti hal- és egyéb vízhez köthető élőlénykereskedésben (pl. vízililiom, gőték, aranyhalak). Voltak egészen kicsik néhány száz yenért, meg hatalmasak is 50 ezerért(!).




Ha már itt voltunk, akadt a szomszédban egy epres fóliasátor, ahol a jónáp bizonyos összeg (egy fél vagyon) befizetése után annyi gyümölcsöt tömhetett magába fél órán át, amennyit akart. Adtak hozzá még valami bődületesen édes vaníliás szószt is, de minek, az eper mézédes volt. Ennyire édes epret még soha nem ettem, úgyhogy néhány napra a gyümölcsszükségletem is pótlásra került. :)




Utunk során szántóföldek mellett mentünk el, nagy része még a rizs vetése előtt volt, de valahol már szántottak. Ahol meg nem volt rizs, ott káposzta volt. Hogy mi ez az imádat...




Ezt követően meg sem álltunk a Csendes-óceánig, méghozzá a Tokió-régió legkeletibb pontjáig (a térkép alapján gyanítom, hogy ez Honsu legkeletibb pontja is egyben, de ez persze nem biztos.
Borzalmas erős szél volt, a napot természetesen ekkora már eltakarták a felhők (mikor máskorra), és mit csinál ilyenkor a hülye turista? Lemegy az óceánhoz hullámokat fotózni, majd felmegy egy világítótoronyba, hogy megszabaduljon a maradék hajától.




Miután rendesen átfagytunk, elindultunk ebédelni-vacsorázni. Kb. egy órás autóútra volt egy szusizó. Teljesen autentikus (cipőt levesz, tatamira csak zokniban lép, letelepedik kényelmetlen ülésben az alacsony asztal mellé a párnára), és a szusi a legfinomabb helyi halakból készült. Igazából fogalmam sincs milyen fajok voltak, mert itt a fauna teljesen ismeretlen számomra. Madarak közül is csak a varjút, a galambot és a darut ismertem fel, ami azért nem túl sok...


A nap végén kaptam egy ajándékot Tomokotól és Zotyától: egy kis kois kulcstartót vettek nekem titokban a farmon. :))))




Így telt el a nap. Holnap esőt jósolnak, úgyhogy valószínűleg múzeumlátogatós napot tartunk vendéglátóinkkal.

Japán - 1. nap

A korai kelésből nem lett semmi (jetlag you know és kb. 36 órás alváshiány), de azért dél körülre sikerült elstartolni a főhadiszállásról. Ahhoz képest, hogy tegnap mennyire retek idő volt, ma annyira sütött a nap.


Megnéztünk egy nagyon szép Edo-kori parkot a betondzsungel közepén, amelynek nevezetessége a most virágzó repce(!). Igen, az emberek úgy fényképezik, mint a cseresznyét, ami szerintük csak szép...
Persze volt ott még a parkban egy 300 éves fenyő meg egy-két szép teaház, na meg bukósisakban(!) dolgozó kertészek. Igen, a gyomok kihúzásához is rendkívüli elővigyázatosság kell...


Aztán elvonatoztunk Odaiba negyedbe, ahol észre kellett, hogy vegyük, végülis New Yorkban vagyunk. Egy miniatűr Szabadságszobor borzolta a kedélyeket. Egyébként nagyon futurisztikus a hely (óriásrobotok, óriásgömb óriási házon), mindamellett, hogy sok pénzt költhet el a turista. De a mi célunk az volt, hogy innen elsétahajózzunk egészen Asakusa negyedbe, és megnézzük közelebbről a Rainbow Bridget.


A hajóút nagyon szép volt, a Tokió-öböltől a Sumida folyón mentünk felfelé, amit egy csomó híd szel át (mi ebből kb. 12-t láttunk). Helyenként még a fejünket is le kellett húzni, hogy be ne üssük a híd egyes részeibe.


Asakusa negyedben megnéztük Tokió legrégebbi templomát, a 628-ban épült Sensoji templomot, és vettünk jóslatot is. Azt úgy kellett, hogy 100 yent bedobott az ember a perselybe, majd egy fémdobozt megrázott, és a rajta levő lyukon át kihzott egy bambuszpálcát, amin szám volt 8kanjival). Minden számhoz egy-egy kis fiók tartozott, melyekben a papír alapú jóslatok voltak (angolul is). Dínó rossz szerencsét húzott, én félszerencsét, ezért helyiek tanácsára felkötöztük őket, hogy véletlenül se teljesüljenek.
Volt itt egy bazársor is, ami leginkább a józsefvárosi piacra emlékeztetett - kevésbé zsúfolt kiadásban, de leginkább a bóvli hatását keltette a legtöbb cucc...


Zotyával és Tomokoval 8 órakor találkoztunk Akihabara negyedben (a kütyük negyede), ami szintén csillogó, és tele van mangával meg hightech cuccokkal. Be is vettük magunkat egy helyi medimarktba, kütyüshopba, ami csupán 9 emeletes (ok, a legfelső emelet csak kajarészleg, és volt egy egész emelet, ahol csak játékok voltak a Legótól kezdve a plüssökig). Megvettük az előre kinézett fotógépet, mert már egy kicsit szerettem volna továbblépni a kompakt fényképezőgépek világából, és itt kb. feleannyiba került, mint otthon.


Miután a vásárlással végeztünk, elfogyasztottuk első rámenünket. Rettentő hatalmas adag volt, sok-sok tészta, hús, zöldségek szójaszószos alaplében, a végén a desszert már alig fért belém.


További benyomásaim:


A kertekben nincs sok zöldfelület, de relatív sok fa van, ami japánosan meg van nyírva. igen, mind valami hatalmas bonsai fák... Ilyenkor tavasszal kicsit kiábrándító a sok csonkolt fát látni, de az örökzöldek nagyon impozánsak így, formára kanyarítva.


Minden le van védve. Az útmunkáknál extra forgalomirányítók voltak (a közlekedési lámpának sem volt semmi baja), hogy nehogy véletlenül valaki is eltévedjen/megsérüljön(?), vagy ki tudja miért.
Tegnap pedig irtó komikus látványban volt részünk. Vagy négy-öt egyenruhás botokkal fontoskodott, terelte el az embereket a járdáról, mert épp hoztak valamit. gondoltam, pénzszállító miatt ez a felhajtás (vagy kizásáros alapon még hasadó anyag lehet), de mint kiderült, egy fénymásológépet(!) biztosítottak ennyire!!! :D

Japán - 0. nap

Az utazás elég jó volt, persze hosszú meg minden, de hát erre már fel voltunk készítve a san franciscoi utazásunkkor.
Azt azonban azóta sem sikerült megtanulnom, hogy kell repülőn, vigyázállásban aludni. Leszámítva azt a fél órát Moszkvában, kb. 10 percre sikerült a gépen.


Amilyen szép, napsütéses idő fogadott Moszkvában, olyan retek Tokióban. Már a leszálláskor láttuk, hogy az a felhőréteg nem kispiskóta, odalent meg esett az eső, és a délután hátralevő felében eltakarta a napot. Aztán elállt, de azóta sincs gatyarohasztó meleg.


Meg kell mondjam, az orszgba való beléptető rendszer nem a legmenőbb, persze köszönhető ez annak a több ezer beutazónak, aki nem tölti ki hiánytalanul a beutazási papírokat, és bénázik a sorban.


Szóval biztonságban megérkeztünk. Zotya már várt a reptéren, kezében egy-egy névre szóló bérlettel, amit azonnal használatba is vettünk, és vagy 4-szer is átszálltunk a különböző metrókra, mire főhadiszállásunkra megérkeztünk. Egyelőre kiismerhetetlennek érzem a rendszert... :)


Rövid lecuccolást követően bekísértük Zotyát a városba, és nyakunkba vettük Tokiót. Röviden: felmentünk egy piszok magas toronyházba (Tokyo Government Tower - vagy vmi hasonló a neve), ott lőttünk mindenféle borús tájképet, majd sétálgattunk az utcákon, és bámultuk a sok színben villog fényeket (mert akkor már esteledett).
Ez azért a valóságban úgy zajlott, hogy jaj, most hol is vagyunk, hogy kell ide eljutni, túlmentünk, ezen az úton már végigmentünk stb. Még szokni kell a külsőségeket és azt a rengeteg embert, aki esténként az utcán lebzsel.


Az est végén egy szupi kis japán vacsorát is összeütött nekünk Tomoko, és átadásra kerültek a szuvenírek is. :)


Az első benyomások vegyesek. Nem gondoltam volna, hogy a magasból ilyen betondzsungeles. Bár hozzáteszem, hogy napsütésben és lombos fákkal biztos teljesen más képet nyújt. Az utcákon még soha ennyi embert nem láttam, mint ma, tisztára valami New Yorki mozi jutott eszembe róla.


A metrón a legtöbb ember feje fele ellátok az én 168 centimmel. :)


Ha enni akar az ember, azt már egészen alacsony költségvetésből is megteheti, bár ha nem vendéglőben veszi az ember a falatkáját (hanem ol. kombiniben), azt nem tudom hol eszi meg, mert több órás keresés után sikerült csak olyan helyet találni, ahol le tudtunk ülni. Ebből arra a következtetésre jutottam, hogy ezért olyan vékony minden japók.


Irtó nagy marhaság, de elég sok ember szaladgál maszkban, védve magát (vagy másokat) a fertőzéstől. Tényleg hülye látvány az a sok műtétre rohanó agysebész...


A metrón a legtöbb ember alszik (aki nem, az iPhone-jába temetkezik). Persze ez csak látszat Zotya elmondása alapján, mert valójában szimulálnak. Nem is alszanak, csak nem akarnak másra nézni, észrevenni, átadni a helyet vagy efféle.


Folyt. köv.

Japók - az előkészületekről

Szerettem volna kicsit többet írni az előkészületekről korábban, de igazából szerencsére nem igényelt sokkal több utánanézést, mintha a környező országokba mennénk.
Persze ez köszönhető Zotyáéknak (reménybeli vendéglátóink), akik néhány éve már egyszer végigjárták a magyar vendég fogadásának minden buktatóját, és elég sokat segítettek.


Mivel sem turistavízum, sem különösebb orvosi papír nem kell oda, elég volt csak a pénzváltáson és a szállásfoglaláson görcsölni (mivel vendéglátóink örömére nem leszünk minen nap Tokióban :))).


Mint kiderült, ebben a városban (értsd: Budapest) relatíve nehéz yent váltani. Ok, mindig legkedvezőbb beváltóhelyeket kerestem mindig, és célzottan jártam a várost, szóval bizonyára én bonyolítottam túl a dolgot, de azért mégis... Vagy egyáltalán nem volt, vagy legfeljebb 20 rugó (ez mindegy 44 ezer Ft, amivel Japánban kb. a WC-re lehet eljutni... shinkanszennel).


Igen, Japán rettentő drága hely, ezt már a szállásfoglalásnál tapasztaltam.
Hiroshima közelében a srácok kinéztek egy 50 ezer Ft-os szállást (2 főnek, 2 éjszakára). Fel voltam háborodva, hogy mekkora rablás ez már, és hogy láttunk sokkal olcsóbb helyeket is. Aztán belenyugodtam, ok, ennyi pénzszórás még belefér...


A következő pofont a kyotói szállásoknál kaptam. Amit kinéztünk, ott nem volt hely. Mint kiderült egy teljes szombat esti keresés után, hogy a booking.comon egy hónappal utazásunk előtt a kyotói szálláshelyek 86%-át lefoglalták... Na itt kaptam sikítófrászt, és akkor már rettentően örültem volna, ha találok 50 ezer Ft körüli áron szobát...
És itt jöttek képbe ismét japók mentőangyalaink, akik mutattak egy olyan oldalt, ahol hemzsegtek a jobbnál jobb szálláshelyek megfizethető áron.
Bizonyíték, hogy a booking.comon túl is van élet, méghozzá itt: www.airbnb.com
Hát igen, a kapcsolatok...


Mellesleg az öcsémtől kapott útikönyv szétolvasva, feltétlenül megnézendő látnivalók postitelve (az útikönyv jelenleg egy sárga sünire hasonlít :))), nyelvtudás felvértezve (már tanultuk azt is, hogy kell barátokkal beszélni, nem csak az udvariast :).


Ja és persze a Hanamira (cseresznyevirgzás) érünk oda, ami a mellékelt link tanúsága szerint tökéletesen lett időzítve. A rózsaszín görbe mutatja Tokió cseresznyevirágzását.
http://sakura.weathermap.jp/area.php?city=Tokyo


Most már csak az útleveleket ne hagyjuk itthon...

Ujjgyakorlatok I.

1. Vegyünk fel kényelmes álló testhelyzetet, a csámpázás is megengedett.
2. Jobb, esetleg bal vagy akár mindkét alkarunkat emeljük lazán fel úgy, hogy a kézfejünk mell- vagy vállmagasságban legyen, de legfeljebb az arc vonalában. Vigyázzunk, az ennél feljebb emelt kéz már a stréberség benyomását kelti, és általános iskolákban a magyarórán alkalmazott tornamutatvány.
3. Tenyerünket zárjuk össze a mutató és a középső ujj kivételével, amelyeket a lehető legnagyobb mértékben nyissunk szét. Figyeljünk arra, hogy természetellenesen kifordított tenyerünk minden esetben a minket néző objektív felé nézzen.
4. Fejünket biccentsük tetszés szerint jobbra vagy balra, és vágjunk idióta vigyort.

Az eredmény:

"V sign in Japan

The palm-outwards V sign is very commonly made by Japanese people, especially younger people, when posing for informal photographs. One account of this practice claims it was influenced by the American figure skater Janet Lynn during the 1972 Winter Olympics in Sapporo, Hokkaidō. She fell during a free-skate period, but continued to smile even as she sat on the ice. Though she placed third in the competition, her cheerful diligence and persistence resonated with many Japanese viewers. Lynn became an overnight foreign celebrity in Japan. A peace activist, Lynn frequently flashed the V sign when she was covered in Japanese media. Though the Japanese knew the sign from the post-World War II Allied occupation of Japan, she is credited by some Japanese for having popularized its use since the 1970s in amateur photographs."
(a kép és az angol nyelvű szöveg forrása: Wikipedia)

Egyébként amiről nem esik szó gyakran, az egy másodlagos jelentése a V mutogatásának Japánban.

2 = ni
az ujj (mint hosszú, hengeres tárgy) számlálószava = hon

Összeolvasva: Nihon, azaz Japán :)

Még négy hét, és irány Tokió :D

Szocsi maci

Most, hogy nem is olyan régen Szotyi Matyi (erről kicsit lentebb) elfújta az olimpiai lángot, és elmorzsolt egy könnycseppet, valahogy át tudom érezni ezt a szentimentálisan nyálas szituációt.
Kicsit mindig összeszorul a szívem, mikor kialszik egy láng.




Idén persze nem tudtam olyan naprakészen követni a közvetéseket, mint nyolc éve (valószínűleg négy éve is sem, mert szinte semmire nem emlékszem a vancuveri játékokról).
Legtöbbször csak a napi összefoglalókra értem haza, amibe rendszerint bele is aludtam. Nyolc éve külön bejegyzést szenteltem a hokinak, most kb. egy percet láttam belőle, a másik négyet átaludtam.
A síugrás telesen kimaradt most nálam, és a sífutásból - kövezzenek meg, de szeretem nézni - sem láttam eleget.
Hát, igen... A jómunkásemberség, és az aránylag alacsony óraszámú közvetési idő nem kedvez a sportközvetítések figyelésének.



No, de szerencsére a láng újra kigyúl, és a világkupa-versenyeket szerencsére közvetíti az Eurosport.



És hogy miért Szotyi Matyi lett a beceneve az olimpia egyik kabalaállatának?
Kaptam (ok, igazából örökbefogadtam) egy eredeti kabalafigurát Oroszországból - természetesen orosz mezben (szemléltető ábrát lásd alább), és elkereszteltem a roppant fantáziadús Szocsi Macinak.

Apu félrehallotta a nevét, hát így lett Szotyi Matyi...

Ez vagyok én

Számkivetett
Alávaló
Kétszínű
Kibeszélős
Behódoló
Konfliktuskerülő
Önbizalomhiányos
Rossz munkaerő
Hasznavehetetlen
Semmirekellő
Kishitű


Rossz ember.




Ez vagyok én. Nem érzem magam többnek, még ha a maradék 14 órában, amelyből lejön 6 óra alvás (ma már csak 4), próbálnak meggyőzni ennek ellenkezőjéről...


És kényszerteni akarom magam a blogolásra...