Volt konyha, nincs konyha

Ismét egy házas bejegyzés következik.
Ez a hétvége igen mozgalmasra sikeredett: szombaton kertiparti Dínóka munkatársaival ma meg maratoni házfelleújítás. Tíztől ötig csak romboltunk és újraértelmeztük a kert fogalmát.

Dínó apukája kitalálta, hogy nekünk most konyhafelújítás kell, és ezt komolyan is gondolta. Csepp esélyt nem adva a hétvégi pihenésre, majdnem a tyúkokkal kellett kelni.

Gyors helyzetfelmérés után lebontottuk az ósdi konyhabútort (1983. november 15-i pecséttel MEO-zták), majd miután ennyire belejöttek a férfiak a destruktív magatartásba, ugyanazon nekifutásból a csempe is az enyészeté lett (pontosabban beépítésre került a támfalba).
Életemben először használtam vésőt, és egy fél négyzetméternyit nagy kínkeservesen lebontottam (ez kb. a konyha egynegyede :)).
Szóval a konyha eltüntetve. Most már csak vakolni, festéket lemosni, festeni, csempézni, új járólapot lerakni kell az új konyhabútor üzembe helyezése előtt, és akkor persze még ki kell találni azt is, hogy milyen előlapja és munkalapja legyen...

Amíg a fiúk a támfalat építették, addig mi lányok csupa lányos dolgot csináltunk: sepregettünk, gazoltunk, szemetet hordtunk... aztán én kigondoltam, hogy ha füvet nyírni már ilyen jól tudok, a fűkaszáls sem lehet sokkal nehezebb. Én voltam a rózsaszín dartvéder a biciklis maszkban és védőszemüvegben!
Na ja... Azóta nem bírom felemelni a kezemet se, és a jobb mutatóujjam használhatatlan (amelyikkel a gázt adtam).

Végül elültettem a névnapomra kapott Campanulat.

A Kockásfülű nyúl szerintem

Pünkösd hétfőn babaszoba nézőbe voltam hivatalos. De mivel ünnepnap volt, és nem akartam üres kézzel sem odaállítani, összedobtam egy kis dekorációt. OK, két órán át tartott ez a kis összerittyentés, de nagyon sokat bajlódtam a szemek tökéletes ovális alakján...

Az első lépés, hogy kerestem egy megfelelő képet a neten, és gyorsan lerajzoltam egy, a képkeretbe illő papírra.

Elkészült a vázlat

Másdikként a kisebb-nagyobb alkotóelemek kivágása történt meg a megfelelő színű filcdarabokból.
(Azért nem vagdaltam szét a rajzot, hanem egy átkopírozott, majd kivágott verziót használtam sablonnak)

Filcből kivágva a körvonalak

Háttérnek egy éppen rendelkezésre álló, színben passzoló textildarabot ragasztottam a képkeretre. Magával a ragasztással valahogy meggyűlt a bajom, elég nehezen tapadtak össze az alkatrészek. Olyannyira, hogy a képkeretet már Dinoszaurusz festette le. Na meg persze azok a technokol foltok is direkt vannak ott, amolyan mulanos-kínaifelhős mivoltukban.
Ja, majd' elfelejtem, hogy végül alkoholos filctollal megrajzoltam a végtagokat és a szemeket.

A végeredmény

Egy része online szerepjáték

Az ünnep elég rohanósra sikeredett. Hogy miért? Mindjárt kiderül, ha addig el nem alszom...

Na, azért pénteken megvettük az álomkonyhát mindenkinek. Illetve annak is csak egy részét, mert megint annyi időt elszúrtunk az áruházban, hogy túl késő lett. Nyugalom, szombaton pótoltuk a maradék alapbútort.

Szombaton a házazás és paradicsomültetés után grilleztünk, névnapoztunk, majd elvágtattunk a naplementébe megvenni a konyhai apróságokat, mint a 230 centis szekrény.

Vasárnap aztán egész nap toltuk az inline szerepjátékot. Merthogy jött Petya meg a Kicsi Ewoksz, és aztán a számítógép túlsó felén meg ott volt Zotya Tokióból. Egész vicces volt így a játék, megérne egy bejegyzést. Persze a végén ott már hajnali fél 4 volt, és suttognia kellett, nehogy a szomszédok átdörömböljenek. Hát, ha Japánban rizspapírból készítik az elválasztófalakat...

A hétfő pedig nagy rohanás volt. A város sarkából a másikba, majdonnan a harmadikba (Üllői út-Óbuda-Csepel varázsháromszög mentén mozogtam).
Babaszoba nézőbe mentem, és ugye akkor illenék valamit vinni is. De mivel minden zárva volt, nagy okosan kitaláltam, hogy készítek egy ajándéknak nem minősülő lakésdekorációs célt szolgáló tárgyat (ha bármi más lett volna, repült volna a negyedikről :)).
Végül egy kockásfülű nyulas képet készítettem, melyről bővebben is írok majd.
Természetesen egész délután az alatt a 20 perc alatt esett az eső (mit esett, szakadt!), amikor rollereztem a célpont felé. Nagy ésszel arra gondoltam, így időt nyerhetek... ja.... meg egy csuromvizes nadrágot...
A lakás szép, a poci nagy, én meg elteszem magam holnapra...

Edison nyomdokaiban, avagy mindenféle megvilágosodás

A mai nap több esetben is a nagy felfedezések napja volt.

Az alábbiak szerint sikerült megvilágosodnom a mai nap folyamán (leginkább a facebookhoz köthetően):

• a világ meglehetősen kicsi a toldysok számára. Bármerre is mész, vagy ha épp rádiót hallgatsz, biztos, hogy rövid időm belül találkozol egy-kettővel. A szerepjátékos körben van egy srác, akivel két sulim is közös volt hajdanán... az egyik még a múlt évezredben (haha!).
• eddig meg voltam győződve kitűnő(!) informatikai tudásomról. E za mai napig tartott, amikor is a fészbukon találtam egy fél éves(!!!) olvasatlan üzenetet. Egyből megrohantak a Tropis emlékek, és azonnal válaszoltam. No de fél éves késéssel...
• majdnem vettünk egy "Álomkonyhát mindenkinek!". Dehogyis, inkább csak a házikónak, de túl későn jutottunk el a társadalmi konvenciókat semmibe vevő áruházhoz (majd egyszer utánanézek, volt-e értelme ennek a mondatnak). A konyhaosztályos emberke cserébe nem tegezett. Pozitívum, ha már van egy ilyen szép nyelvünk, ahol lehet cifrázni az emberek közti viszonyt, de még nem természetellenesen, mint ahogy a japók teszik, hát tegyük is meg. Ja, igen, hozzátartozik még, hogy azért visszamegyünk. Ja, meg az is hozzátartozik, hogy vicces dolog sétálni az üres ágyak és kihalt gázrezsók között. Sehol egy terhes nő!
• két év után bekötötték a fejem a telefonvonalat és az internetet a kis házikóba. Jelenleg ott, az Isten háta mögött, 100 méterre az erdőtől ötször(!) nagyobb a sávszélesség, mint itthon, ahol körbevesznek a több száz milliós bungallókban lakó burzsuj bájgúnárok.
• reggel előzékenyen előre engedett egy halálfejmintás kapucnis pulcsis srác a HÉV-en. Ebben az élethelyzetben általában még nem szokták tudni a férfiak, hogy hogyan mutassák ki tiszteletüket a magasabb létformáknak, de nagyon kellemesen ért a gesztus hajnalok negyed nyolcán!
• szeretek félálomban blogolni. Így nem nagyon figyelek arra, hogy mit írjak, és csak dőlnek a csodálatosan megszerkesztett mondatok a hülyeség! 
• addig-addig írom itt a sületlenségeket, míg szépen átfordult a névnaptár az ÉN napomra!
• legújabb felfedezésem, hogy minden pontba teszek egy felkiáltójelet.

A bejegyzés címe

Ok, a mai nap hullává tett. És még csak hétfő van... Sebaj, lássuk a jó oldalát, végülis ledolgoztam már a hét hátralevő részét, és legalább nem fogyasztok itthon sok áramot. :)))

Egyébként görcsbe rándult szemöldökömet egész szépen kisimította az esti fél órás kis séta. Milyen jó is az, ha az ember 10 percre lakik az erdőtől...

Ez a bejegyzés annyira szánalomra méltó, hogy még címet sem bírok neki adni...

Szabadság. Ezt már szeretem

Mit csinál az ember, ha épp nem a kiskertjének gondozásával tölti hétvégéjét? Megnéz egy kicsit nagyobb kertet.

(Ja, igen, eddig nem volt időm erre a bejegyzésre, mert mire odáig értem volna, már aludtam...)

Múlt pénteken szabit vettünk ki, mert vasárnapra már rossz időt mondtak, és különben is, kellett már egy kis pihenés a négynapos ünnep után. :)
Szóval tehetségesen kiszámoltam, ha tavaly ebben az időszakban ilyenkor virágoztak a rododendronok a Jeli arborétumban, akkor bizonyára most is.
No ehhez számológép és több se kellett, megnéztük, csak úgy igazolásképpen, hogy helyesek-e számításaim (általában nem, az érettségin is majdnem emiatt buktam az ötöst :)).
A rododendronok éppen a virágzás teljében voltak, az idő napsütéses, meleg (odafelé menet meg is mártóztunk a Balatonban!), nem voltak sokan, a levegőben virág/vaníliaillat terjengett, és úgy általában az egész nap tökéletes volt.

Elhatároztuk, hogy tartva magunkat az eredeti tervhez, Hévízen szállunk meg egy éjszakára.
Ha! És ott és akkor bilibe lógott a kezünk elég gyorsan. Az apartmanosok még akkor se adják ki egy éjszakára a szobákat, ha arra a hétvégére senki sem veszi ki...
Szóval miután körbejártuk egészségügyi séta gyanánt a belvárost, a tavat, még a kempingbe is eljutottunk, és fel voltunk készülve egy igen kényelmetlen éjszakázásra a kocsiban.

Már mentünk visszafelé, egy kicsit fáradtan és csüggedten, bebeszélve magunknak a kalandvágyat, hogy mekkora poén lesz, amikor szembe jött velünk a Hotel. Elérhető áron, bőséges reggelivel, a kék tempolmmal szemben. :)

Másnap reggeli után megáztattuk reumás tagjainkat a tóban, és levadásztuk az összes szagolható közelségben levő tavirózsát. :)
Van Hévízen egy tök jó fazekas, akinek a Vörösmarty téren is szokott bódéja lenni Karácsonykor, de persze az közelébe se érhet a műhelynek. Úgyhogy muszáj volt hazavinni egy kis szuvenírt. :)

Az út hazafelé szintén gyönyörű volt. Végig a Balatonparton!

Kertecske művelésecske

Észrevétlenül jött el a cseresznyeszezon. Hétfőn a lányokkal még a korai fajtából szemezgettünk, ma meg már a kerti fáról szüretelt cseresznyés sütit faltuk a kemény munka után. Aztán este a fáról is csemegéztünk...

A hétvégék nagy része a házikózás jegyében zajlik. Én végzem a könnyű fizikai munka keretében a vízhordást (ok, akár több száz liter víz kijuttatásáról van szó), aztán a kapálás és a gyomlálás már gyerekjáték. A végére a virágok és egyéb zöldségek ültetése meg már igazán pillekönnyű munka.

A fiúk addig favágással, lambériázással és parkettaszegélyezéssel ütötték el az időt. Na azért ez se kis munka, de nyilván fel sem érhet az enyémmel. :)))

Így utólag visszagondolva, nem hiszem, hogy a társaság középpontja tudnék lenni egy-egy átdolgozott nap után. Fél 10-kor már az igazgak álmát aludtam.


Egyébként az meg milyen hátborzongató érzés már, amikor az ember a volt főnökét a Csillag születik kisfilmjében látja viszont?!

Go West

Délután 2-kor még nem gondoltam volna, hogy holnapra sikerül a szabi. Cserébe ma a munkahelyemen alszom... Valamit valamiért...

A tervezett program a hétvégére: Jeli Arborétum és a rododendronok, majd megcélozva a környékbeli/elérhető közelségben levő települések valamelyikét (mondjuk Hévíz hmmm...?) másnap ismételt országjárás. Valószínűleg a kevésbé jó idő valamelyest keresztül fogja húzni a számításokat, de belekalkuláltam. Nagykabát, hótaposó...

Tűzzel vassal

Tegnap Zsófival egy nagyon kellemes délutánt töltöttem a Margitszigeten. Napfény, fagyi, jó társaság, pletyó...

... no és persze kaptam egy dedikált példányt a legújabb könyvéből!

Élménybeszámoló és kritika később valószínűleg soha

The Big Ben Theory

Az ünnepelt természetesen nem csak a tatyót kapta ajándékba, hanem egy személyre szabott pólót is. :)

A lányok szerint lassan üzletágat nyithatnék ajándékpólók tekintetében, én meg maradnék a hobbijellegnél, köszönöm. :)

Szóval ismételten adva vagyon egy szimpla, egyszínű, női rövidujjú. Ja, még az S-es is majdnem bokáig ér... de most ez a divat, legalább nem fáznak fel a csitrik.
Adva a vagyon a három éves londoni kinttartózkodás.

Adva kell, hogy legyen egy frappáns szöveg és egy emblematikus jelkép.

És a végeredmény:

Hamarosan beforgatásra kerül

Timi, most már mehetsz idegenvezetni! :D

Britmánia

Manapság már a csapból is a brit lobogó valamilyen formája ömlik, az üzletek tele vannak ezzel a népszerű trikolorral.

Én spec. nem az aktuális divatnak hódolva adtam a fejem a nagy hódító zászlajának megmintázására, sokkal inkább egy három évig Londonban élt leányzó szép kerek születésnapjára készítettem (persze közös megegyezéssel a többi barátnővel). :)

Megj. 1.: Ne hagyjuk az ajándékon az árcimkét, pláne, ha tudjuk, hogy a blogot a szülinapos is olvassa... :)

Ja, és tanuljuk meg a blogszerkesztést is... de addig is, amíg felfedezem, hogy mit ronottam el a bejegyzés külalakján...

A készítés menete:

1. A minta beszerzése

... az internetről, honnan máshonnan. Mivel nem volt nyomtatóm, hogy kinyomtassam a megfelelő méretben, fogtam, és gyártottam saját sablont (átkopíroztam a monitorra helyezett papírra).

Megj. 2.: A touchscreen ebben az esetben nem könnyíti meg az ember életét...

2. Maszkolás

Kivágtam a mintából azokat a részeket, amelyeket a szatyron színesnek akarok majd látni. Célszerű jól leragasztani a sablont, hogy ne mocorogjon festés közben. Ügyeljünk a mintára, a zászlóban nem triviális a piros kereszt elhelyezkedése.

Megj. 3.: Ha többször is fel akarjuk használni a mintát, célszerű valamiféle keményebb műanyagból (pl. dosszié) sablont készíteni.

Megj. 4.: A két réteg közé ajánlatos valami vízhatlan/festékhatlan cuccot rakni (én egy vékony műanyag dossziét használtam), mivel a festéknek átütő sikere van.



3. Festés

Ez a lépés azért elég egyértelmű. Fessünk és fessünk.

Megj. 5.: Én a piroshoz Deka Deck Scharlachot használtam (sötét anyagra - biztos, ami biztos), a kékhez Lefranc&Bourgeois-t. Mivel ez utóbbit túl sötétnek találtam, vízzel higítottam a szabványszín eléréséhez.

4. Íme a kész mű!

De valami még hiányzott...

5. A felirat

Hasonlóan az előbbi szisztémához, készítettem a feliratnak is egy sablont. Szerintem lehet letölteni a netről alkalmas betűket, én nekiestem szabadkézzel - alig feledve műszakirajzos-szabványbetűs tanulmányaimat. :)

6. A végeredmény!

Megj. 6.: A fixáláshoz át kell vasalni jó alaposan, ami a fénykép készültekor még nem történt meg...

Parasztfitnesz

Nem az a fajta ember vagyok, aki képes lenne félmaratonokat futkorászni végtelenített szalagokon, miközben a hazafelé autózó jómunkásemberek a popsiját fikszírozzák az üvegfalon át.

Mivel munkakörömből adódóan a számítógép előtt végzett munka nehezen helyettesíthető tánclépésekkel, alternatív mozgási formát kellett kitalálni, ami se nem biciklizés, se nem jóga. A megoldást jelen pillanatban a rollerezésben találtam meg.

Egészen szorgalmatosan járom a város egyes részeit alkalmasint - amikor persze a sofőr nem jön értem (ejnyebejnye).

Pénteken is hajtottam a gépet a Margit hídon, egy busz diszkréten elsuhant (volna) mellettem, ha nem lett volna akkora a dugó. Szóval miközben diszkréten elsuhant, még diszkrétebben rám dudált - legalábbis azt hiszem. Ezt követően elsuhanék mellette, mintegy visszavágva a lóerőknek. Mikor másodjára beért a busz, újfent vakkantott, és robogott a Parlament fél utasaival.

Hogy folytassam izmosodásom eddig igen rövid történetét, a rollerezés után intenzív takarításba fogtam, majd arra a napra szépen ki is purcantam. Másnap és harmadnap már a ház és a kert csinosításával gyúrtam: ásás, locsolókanna hordozás, ültetés, ágvágás... ééés... életemben először füvet nyírtam! (A srácok meg a támfal alapját betonozták) Jelenleg mozdulni is alig bírok...

Háttérben az internet

Kezdem feladni, hogy ezt a blogot valaha is képekkel dobjam fel. Aki nálunk rosszabb sávszélességét produkál Budapesten, az nem létezik.
Ideje lenne néhány orosz káromkodást megtanulnom, mert a magyarokat úgyse hallják meg az illetékesek (akik nem a közvetlen közelemben élők).

Ma különben is ilyen esős hangulatom van...
Furcsa, de nem gondoltam volna, hogy a munkahelyen egyszer nem a sok munka miatt lesz rossz kedvem, hanem a környezet miatt. Széthúzások, fikázások, sértődések, haverok és annak hiánya. Persze mindig van kit kibeszélni (hol nem), de mostanra lemorzsolódtak azok az emberek, akiket érdemes volt, és azokat kezdik pedzegetni, akik néha nem is érdemelnék meg. Hangsúlyozom, néha.

Aztán persze én fogok következni (hacsak már most nem vagyok terítéken), úgyhogy jobb is, ha befogom a szám, és belemeredek a képernyőbe...

Sziklakertecske

A Föld napja alkalmából mi másról is írhatnék, mint a sziklakertecske kialakításáról, vagy valami nagyon hasonlóról.
Persze tegnap kezdtem az első mondatot, és kb. ott el is akadtam fáradtságból kifolyólag. Mintha képeket is szerettem volna feltölteni, de a párhuzamosan az ásítozásokkal és a sávszélességet illető szitokszavakkal az már a múlt homályába vész.

Múltkor virágvásár volt a munkahelyen, és elég rendesen be is szereztem mindenféle földi jót, már ami egy támfal felvirágoztatását illeti. Sajnos a hétvége igen rövid volt, viszont annál tevékenyebb, hiszen most már a szabad földben fognak sorvadozni a növénykék, és nem a cserépben.
Egy kis esőt, bitte!

Íme a támfal és a belevalók

Felturbózott egyentrikó

Az ember néha örül, ha kreatívnak tartják a barátai. Iyenkor megkeresik, hogy feliratozzon egy adott fekete egyentrikót (amit nem is olyan könnyű beszerezni, mint az ember gondolná, tekintve, hogy kb. a hatodik üzletben találtunk rá).
Mindenki szerint jól sikerült, lábaim elé vetette magát, aki csak látta, irigykedtek kézügyességemre, amire én csak lesütöttem a szemem, hogy á, nem is olyan nagy dolog ez.

És tényleg nem az. A felirat adott volt, nekem csak írni kellett a mellékelt ábra szerint:

Arra azért kíváncsi lennék, mit szólt hozzá az ünnepelt... :)

... a fehér textilfilccel további terveim vannak... remélem, nem szárad be a megvalósításig...

Magyar szájba magyar rizsa

Korábban már említettem, hogy részt vettem egy művészeti projektben. A feladat logótervezés és szlogen kitalálása volt, elég rövid határidővel. Hogy melyik cég, azt nem részletezném...

Annak ellenére, hogy egy hetet volt időm (időnk) gondolkozni rajta, már első nap kitaláltam a logót, és bármennyire is ötleteltem a későbbiekben, nem jutott eszembe jobb, pedig a téma sok verziója megfordult a fejemben. Végül az első nap éjjelén eszembe jutott ötlet három variációját küldtem be.

A legjobb logókra lehetett szavazni is, de pont akkor voltam Amerikában, és onnan nem lehetett elérni az adott oldalt, szóval, fogalmam sem volt, hogy beszavazásra került-e egyáltalán a rajzom.

Az "eredményhirdetés" után meg is lehetett tekinteni a pályaműveket. Nem igazán vertem nagydobra, hogy pályázok, szóval a közvetlen közelemben sem tudták/tudják, leszámítva azokat, akik nem érdekeltek a témában. (Jaj, most rébuszokban beszélek, de szeretném, ha ez így is maradna a "nagyközönség" számára)

Végül természetesen nem került be a logóm a nyerő hatosba, amelyek közül választani lehetett, de talán nem is baj. Elég profi munkák jutottak be, kár, hogy mind variáció volt egy témára. A látszat kedvéért odaraktam volna még párat más munkái közül is... csak, hogy legyen versenytárs...
De mindegy is.

Az elején azt gondoltam, hogy majd benyújt minden lelkes jelentkező egy tervet, és akkor egy profi csapat azt jól megdizájnolja. Mert ugye arról nem szólt a kiírás, hogy fikszundfertignek kell lennie annak a nyomorúságos képnek. Dinoszaurusznak köszönhetem, hogy legalább vektorosan sikerült megalkotni a logót, és annyira nem mulatnak rajta, mintha kockás papíron, színes ceruzával rajzolgattam volna oda valamit.
Amit mások csak szánalmasnak tituláltak... Sajnáltam az illetőt: elítélték azért, mert nincs Photoshopja, vagy nem ért a kezeléséhez?

Egyébként voltak olyan képek, amelyekben láttam fantáziát, bár egyik sem érhetett a nyerő nyomába se. Ennek megfelelően a logótervezés mint életcél kihúzva.

A szlogenekről tényleg csak röviden: a későbbi nyerő szlogen szintén eszébe jutott Dinókának ötleteléskor, de elvetettem elég gyorsan, mivel egy csomó cikkben és tanulmányban láttam. Végül nem javasoltam jelmondatot egyáltalán. Most sem vagyok meggyőződve arról, hogy nincs-e levédve valahol a szlogen, bár eddig még senki sem sivítozott szerzői jogokra hivatkozva.

A címadó pedig egyike a sok ostobaságnak, ami eszünkbe jutott a tervezés fázisában. Komolyan mondom, fél napot röhögtem rajta... :D

Az idei nőnap

Tudom, tudom ezer éve volt már, de mégis... egy hónapja várok rá, hogy megmutassam, és mégis mindig kiment a fejemből...

Pont akkor voltunk kint San Franciscoban, és ezáltal lett emlékezetes. Meg persze attól, hogy idén nem virágot kaptam, hanem Apu és öcsém SMS-eit az Óhazából, Dinoszaurusztól meg őket (már itthon a munkatársaim csokival leptek meg):

Önös életrajz

Tegnap aktualizáltam (volna) az önéletrajzomat. Négy év után először...
Milyen mázli, hogy nem munkakeresés céljából. :)))

Bár tegnap már a hajam téptem. Három órányi kereséssel sem találtam meg a régi verziót, a nálunk fellelhető elektronikai eszközök nagy részén nincs szövegszerkesztő, és még értelmes képet is kellett rólam készíteni (az előző még az egyetemi tablóképem... na, azon tényleg jól nézek ki, talán még az unokák is meg fogják nyalni a szájuk szélét :))).
Végül az idegösszeroppanás határán meglett a tápkábel, felbőgött a régi gépem, és tádá! Ott fél perc alatt találtam egy használható verziót. A kép is elfogadhatóan sikerült, szóval szavam sem lehet, leszámítva azt, hogy ezzel ment el az egész este.

Node nem kesergek, mert inkább százszor egy aktualizált önéletrajz pályázatbeadás céljából, mint munkakeresésre. És ez nagy igazság, még ha nem is röppen coelhoi magasságokba.

Poszthúsvét

Döbbenetes, hogy az embernek mennyi ideje jut minden másra, ha épp nem a munkahelyén kell lebzselnie.

Pénteken már délben szélnek eresztette a népet a jószívű főnök. Ezután bejártam így Húsvét előtt vagy három kreatív boltot és a fajátékost, továbbá a társasjátékos boltba is beugrottam előre megfontolt szándékkal, névnapi ajándék vásárlás céljából. Olyan játékot szerettem volna választani, amivel én is szívesen játszom, és nem maratoni hosszúságú, megjegyezhetetlen szabályokkal.

Ezek után kipróbáltuk, hogy léteznek-e még a rollerező izmaink a hosszú tél után (igen, de még élesztgetni kell), és még egy Nagyipalira is futotta az időből. Ja, és akkor még csak öt(!) óra volt. Egyszerűen hihetetlennek tartottam.

Néha igazán okosabban is ki lehetne használni a napokat, mint ahogy én most teszem... De ez egy másik történet...

A Húsvét ezzel párhuzamosan nagyon jól telt, csak rövid volt, és a takarítás részét is kihagytam volna szívesen.
Degeszre ettem magam sonkával és tarjával, tojással és mindenféle friss zöldséggel.
Voltunk moziban (tavaly szeptemberben voltam utoljára, úgyhogy nekem nagy élmény volt). A film után kíváncsi lennék az alapjául szolgáló regényre is.
Névnapoztunk: jobb híján Dénes napon tartjuk Dinóka névnapját.
Kipróbáltuk a társast.
Hellókittis locsolókannából kaptam meg a magamét, csak, hogy még egy évig ne fonnyadjak el.

Idén - hosszú idő óta először - valahogy tudtam időt szakítani egy saját kreálmányú képeslapra. Hiányzik a rajzolás...

Minden másra...

Nyílméregbékás sárkány: 23 dollár
Gyémántsárkány: 70 dollár

Próbaút a Balatonnál: megfizethetetlen

Nehéz őket kordában tartani

Élménybeszámoló

Tegnap ismét a tengerentúlon jártam, persze csak képekben és lélekben. A lányoknak tartottam élménybeszámolót. Hosszúra sikeredett, de valószínűleg érdekesen magyarázhattam, mert annyira nem tűntek lefáradtnak a végén. Én annál inkább. Tombol a tavaszi fáradtság.

A tali előtt tőlem szokatlan módon már fél 5-kor leléptem a melóhelyből. Meglepődtem, hogy a napnak ezen a szakában
1. világos van (már el is felejtettem)
2. Magyarország teljes lakosságának a fele ebben az intervallumban szabadul, és rajzik ki Budapest utcáira.

És milyen jó, hogy újra felidéztem amerikai élményimet! Hazafelé a metrón egy fickó sűrű elnézéskérések közepette hozzám szólt, kérdezett, és én majdnem természetesen válaszoltam neki. Még csak meg sem lepődtem, hogy valaki beszélgetést kezdeményez velem.
Hát, igen... bebizonyosodni látszik, hogy valójában ki sem mozdultunk Budapestről... VAGY... itthon is létezik egy kis Amerika?

Még egy-két apróság

Még néhány gondolat csak úgy lezárásképp a nagy kaland után egy héttel. Hangsúlyozom, ez mindössze egy hét tapasztalata, és hosszabb időt eltöltve valószínűleg másképp vélekednék.

Mennyi valósult meg a "To do list"-emből?

• Az első, és legfontosabb (ennek kellett volna az elsőnek lenni a listán, mégis kifelejtettem), meggyőződtem, hogy Amerika létezik. Legalábbis San Francisco és környéke. New York létezéséről még vannak kétségeim...
• Láttam sok-sok szép házat. Régieket és kevésbé régieket viktoriánus stílusban. Igazából bármerre megy az ember a városban, mindenhol találkozik ilyen épületekkel. Felhőkarcoló nincs sok (az is az üzleti negyedben) a potenciális földrengések miatt.
• Nem ettem hot dogot utcán. Cserébe egy csomó minden más finomságot fogyasztottam a természet lágy ölén és sirályok társaságában odébb rugdosásával. Pl: amerikai palacsinta, lazacos szendvics, egy kis fagyi
• Marhaság volt azt gondolnom, hogy én majd kikiabálgatok az ablakon. A belső udvarra nézett, elég lehangoló kilátással. Semmi késztetést nem éreztem a feltűnősködésre, na nem mintha egyébként szoktam volna.
• Nem utaztam a cable car csimpaszkodós részén. Amikor lehetőségem lett volna rá, mindig túl hideg volt hozzá, és ott helyben egyáltalán nem tűnt az utazás túl kényelmes módjának.
• Tényleg sokat sportolnak az ottani népek. Kevés túlsúlyos embert láttam (azok is turisták voltak), dagadtat meg még annyit sem.
• Félelmeim beigazolódtak, amikor azt gondoltam, hogy nem fogom megérteni, mit vartyognak. Illetve értettem, de csak úgy 25%-ban. Ez néha kevés volt. Lehet, hogy nem használnak 8. régmúltat a köznapi beszédben, de néha elég szánalmasnak éreztem angoltudásom. Legalább ez ráébresztett, hogy gyakorolnom kell. :)

A tömegközlekedésről

• Mint már mondtam, nagyon megéri bérletet vagy CityPASS-t venni. Nagyon-nagyon jól kihasználtuk, ugyanis alapesetben egy utazás 2$ (a cable caron 6$). Érdekes módon a nyugdíjasoknak is perkálniuk kell 65 év fölött.
• Mindenki kifizeti a viteldíjat, a hajléktalanok is.
• Az utasokat nem zaklatják a részegek, a fiatalok általában az iPhone-jukon játszanak, az iskolás csoport se vonyított, hogy menekült volna, ki merre látott, de gyakran kezdődtek spontán beszélgetések idegenek között. Ez a nyitottség nekem nagyon szimpatikus volt.
• Jogszabály írja elő, hogy az első üléseken át kell adni a helyet a rászorulóknak.
• Nem volt jellemző, hogy tele legyen tagelve az ülés. Toldozva-foldozva sem volt.
• A leszállás jelzéséhez egy zsinórt kellett meghúzni, amely végigfutott az ablakok fölött a járat teljes hosszában, elérhető magasságban.
• A leszállást az ember maga intézheti, ha rálép az alsó lépcsőre vagy meglöki az ajtón található kapaszkodó kijelölt pontjait.
• A buszállomást helyenként nehezebb megtalálni. Ahol nincs klasszikus bódés állomás, ott csak a villanypóznát festik be sárgára, hogy nesze nektek, ez itt a bus stop.
• A megállókban elég jól ki van írva a digitális kijelzőn, hogy mikor jön a következő járat. És pontos is. A járaton vagy bemondják, hogy mi jön (figyelni, fülelni! tipikusan: street car, troli), vagy digitális kijelzőn olvasható. És persze ott pontosan ki is jelezte, nem úgy, mint itthon. Egy térképpel (amely ingyenesen elég sok helyen hozzáférhető) simán nyomon követhető az útvonal.
• A város tömegközlekedéssel való ellátása úgy általában elég jónak mondható. Gyakorlatilag minden hosszú úton fut egy-egy járat, és majdnem minden merőleges kisebb utcában megáll. Ennél fogva csúcsidőben elég sok időbe telik, míg elér "A" mint óceánpart pontból "B" mint városközpontig.
• Metróval nem mentem, csak BART-tal, azzal is egyszer, úgyhogy erről nem tudok nyilatkozni.
• A cable car nagyon jó móka, de érdemes hozzá megnézni a Cable car múzeumot is.

A közlekedési morálról

• Tapasztalataim alapján általában jellemző a tékitízi mind a gyalogosokra, mind az autósokra. Az amcsik ha nem sportautókkal közlekednek, hatalmas kocsikkal járnak, mert megtehetik. A gyalogosok még pirosban is átszambáznak (elég kényelmesen), mert megtehetik.
• A zebrán való áthaladást van, ahol jelzőlámpa szablyozza. Kis fehéralak menni egyenesen: mehetsz. Piros kéz és visszaszámlálás: még ennyi időd van átkelni, piros kéz: állj, és ne tovább. Persze mi jó magyar virtus szerint eleinte rohantunk. Később már nem. :) 
• Ahol nincs jelzőlámpa, akkor félre kell ugorni, ha nem akar az ember átkelni, esetleg látványosan a térképbe bújni, mert még a végén azt hiszik az autósok, hogy át akar kelni a gyalogos. Hímes tojásként bántak velem az autósok. Királynőnek éreztem magam... Igaz én mindig meg is köszöntem, ha átengedtek, jó magyar szokás szerint természetesen. Mert az ilyen itthon aztán már tényleg luxus. 
• Egyébként azért ott is volt tülkölés. De egyáltalán nem volt számottevő.
• Ja, és aki csak úgy átment a pirosban (és egy autó véletlenül el talált indulni), ráüvöltött, hogy hé, még a zebrán vagyok.
• KRESZ táblák közül csak a stoptábla és az erre-arra kanyarodni tilos ismert. Na meg a speed limit. A többit inkább kiírják a 16 éves frissjogsisok kedvéért, amely állapot az átlag amerikai akár 80 éves koráig(?) is eltarthat.

A higiéniáról

• Mosdók inkább a frekventált helyeken vannak, de azok olyan tiszták, mint otthon. Van ott minden, ami kellhet, még kéztörlő is (ja, egy helyen hiányzott, az amcsi csajok szörnyülködtek is eléggé). Meg tamponautomata és pelenkázóasztal.
• Az ivókutas víz iható, több helyen is ajánlják (pl. az Academy of Sciencesben van egy jó nagy plakát, hogy miért igyunk csapvizet az ásványvíz helyett). Arra nem sikerült rájönnöm, hogy abból hogy lehet úgy inni, hogy ne spricceljem össze a képemet egy korty után. Vagyis előtt...
• Szintén nem sikerült rájönni arra, hogy miért tölti meg a tartály a WC kagylót félig (biztos valami higiénés cucc ez is vagy a pazarlás egyik jele). Viszont azt már értem, hogy a kutyák hogy tudnak inni a WC-ből. Mert ugye itthon az nehezen kivitelezhető.
• A kaják fincsik, közülünk senki nem lett rosszul emiatt (max. az árak miatt). És mivel gyógyszerre szerencsére nem volt szükség, erről nem tudok nyilatkozni.

Az emberek

• Szerencsére átformálódott az a sztereotípia, miszerint nagyképűek és pökhendiek az amerikaiak. Legalábbis átlagban nem azok. Közvetlenek, nyitottak, mint egy siófoki nyaraláson a fiatalok (eh, de gyűlölöm a hasonlatokat :)). Számításaim szerint egy hónapig simán elviselném őket, utána lehet, hogy az agyamra menne a fent említett tulajdonságuk.
• Segítőkészek is voltak. A végállomásnál megkérdezték, hova akarok menni (kb. másodszorra meg is értettem), és mondták, hogy csípjem el ezt és ezt a buszt. De siessek!
• A fentiek ellenére kicsit furcsa volt (ok, nagyon örültem neki), hogy elég sok ideig tartottam kimerevítve a térképemet egyes utcasarkokon, azonban senki nem kérdezte meg, hova akarok menni.
• Mivel a borravaló 15% vagy több (a számlán található egy ún. tip calculator is megkönnyítve ezzel a vendég dolgát), ha az ember véletlenül kevesebbet ad nekik, visszajönnek, és megkérdezik, hogy valami nem volt rendben? Elég ciki a vendégre nézve. Mondjuk, ha valaki jóval többet ad nekik, nem jönnek oda, és borulnak le lábai elé. Ott ez a szokás...
• Mérhetetlenül zavaró, hogy a múzeumok vagy helyi látványosságok 10-17 óráig voltak nyitva. Nagyon meg kellett (volna) tervezni, hogy mikor, mit néz meg az ember, sok dolog ennélfogva kimaradt. Talán ez volt a legnagyobb negatívum az egy hét alatt. :)))

San Francisco 7. nap

Üdvözlet most már itthonól! A hazérkezés óta sikerült túlélni már egy munkanapot is, igaz alig-alig. Nehezen megy a visszaállás, főleg, hogy tennivaló is akad éppen elég.

Utolsó tengerentúli fél napunk egy jóízű cable carozással kezdődött (Zotya akkor már úton volt Japán felé), az öböl partján elöltöttük szokásos reggelinket, amely most csokis muffin volt, és egy kicsit elfacsarodott a szívünk. Még utoljára kimentünk a mólóra, és egy pillantást vetettünk az egyik irányból a városra, a másik irányból a Golden Gate-re.
Indulás előtt még beugrottam az Apple Store-ba, hogy meglessem, milyen kütyüt nem viszek haza, továbbá beszereztem néhány képeslapot.

Hát ennyi volt amerikai kalandunk.

A hazaút zökkenőmentesen sikerült, szerencsére az ablak mellett ülő holland srác majdnem az egész utat végigaludta. Azt hiszem, nem lettem volna képes elviselni a köröm- és bőrrágását meg az éktelen szipogását.
Etettek, itattak, egy kicsit még aludni is sikerült. Talán volt az 20 perc is. Vagy talán 2 óra... ki tudja. Grönlandot ezúttal úgy, ahogy van, kikerültük, mert elég göröngyös volt arra az út, de így is fél órával előbb érkeztünk a napfényes (!) Amszterdamba.
Ott kicsiny magyar különítményünk olyan édesdeden szundizott egy jóízűt, hogy azt öröm volt nézni.

Itthon csak a hideg, a majdnem napsütés és a sok fancsali magyar arc várt (reggel a metróban).
Kérem vissza az amerikai álmom!

San Francisco 6. nap

Utolsó bejegyzésem ebben a hotelban, ebben a városban, ezen a földrészen.

A reggel a szokásossal kezdődött, fél 8-kor hozták a reggelit, amely (igen!) egy vízből, egy narancsléből éééés egy áfonyás diós muffinból állt. Utána pedig vártam, hogy végre kinyissanak az üzletek és a múzeumok, vége legyen a misének, és úgy általában: miféle város az, ahol 10-kor nyitnak ki és 5-kor bezárják? (Hah! Kezdek átszokni az amcsi AM/PM időmérésre! Nem, nem is...)

Szóval fél 10-jor nyakamba vettem a kínai negyedet, gondoltam addig cable carozok egyet, míg minden kinyit. Kiderült, hogy a kínaiak egy része marketing szempontból alaposan gondolt a kacatra kiéhezett turistákra, és tárt kapukkal várta őket. Hát, kifolyt a szemem a sok csillivilli szupergagyitól.

Felszálltam ezek után a cable carra, ahol olyan kevesen voltak, hogy a fékező bácsi egyből beszédbe elegyedet velem. Azt azért tudni kell, hogy egy hét alatt sem értem jobban az amerikai angolt (:( ), de őt sikerült úgy 70%-ban. A beszélgetést később kiegészítem.
Elvonatozgattam a Grace Catherdralig, ahol 10 dolláros adomány fejében meg lehetett volna tekinteni a templombelsőt. Ettől eltekintettem ezúttal.
Majd elsétáltam a cable car múzeumig, ahol minden össze volt szedve a jármű történetéről, a működési elvről.

A következő ötletem az az volt, hogy kimegyek az óceánpartra megtekinteni a Seal Rocksot és a Cliff House-t. Útba ejtettem egy elég eldugott antikváriumot, ahol vagy egy órát böngésztem a könyvek között. Végül találtam egy olyan albumot, amelyret a buszon még egy srác is felfigyelt. Igen, mint említettem, nem nehéz beszélgetést kezdeményezni senkivel.

Az óceán partján egy kicsit megpihentem, de már rohantam is vissza (tömegközlekedéssel több mint egy óra volt az út a belvárosig), mert Dinoka előbb szabadult, és szeretett volna hajózni menni. Nagyon örülök, hogy neki is sikerült ezen a programon részt venni, és annak is, hogy nekem másodszor.

A partraszálláskor már várt minket Zotya, akivel elmentünk búcsúvacsit enni. Halat, mi mást. Utána beültünk egy karaoke bárba, ahol a résztvevők nagy örömére Dino elnyomott egy számot.
Érzékeny búcsú után elküldtük Zotyát a búsba reptérre, és mostanra már mi is össze vagyunk csomagolva. Holnap, azaz ma még lesz egy pár óránk sétálgatni, aztán vár ránk a hosszú-hosszú-hosszú repülőút.

San Francisco 5. nap

Gyorsan telnek a napok sajnos. Ez volt azonban az első olyan nap, amikor teljesen egyedül vettem nyakamba a várost.

Lekéblkároztam (ej, nyelvújító vagyok!) a Market Streetig, majd elcsíptem egy F-et, és elrobogtam a City Hallig. Meg kell hagyni, nagyon szép épület.
A következő állomás a Painted Ladies volt. Így hívják azt a hét viktoriánus házat, amely San Francisco egyik jelképe lett a sok közül. Igazából szegény házak elég lepukkantak festés tekintetében, de egy park mellett van, ami elég barátságossá teszi a helyet. Én azt hittem, tobzódni fognak ott a turisták, de nem.

Onnan néhány utcányit elgyalogoltam a Japantownba. Az úton végig ott sorakoztak a viktoriánus házacskák, imádtam őket, elég fotogének voltak.
A Japan centerben minden volt, ami japán, és nem szégyelltek egy csomó pénzt elkérni érte. Így történt, hogy bár odavagyok a cukiságokért, semmi kawaii dolgot nem viszek haza, mert van az a pénz, amiért már nem éri meg. Cserébe elnézegettem vagy fél napot a kacatokat.

Innen elbuszoztam a Lincoln parkba, ahol már gyalogosként jól behúztam a nyakam a golfklub mellett. Elsősorban a Cliff House és az őceánpart érdekelt volna, pont ide nem sikerült eljutni eddig.
Megnéztem viszont a Legion of Honor épületében az európai festők és szobrászok műveit.
Egész sok mű került kiállításra Rodin szobraiból.
Annyira jó volt látni, hogy a hatalmas termekben még hatalmasabb belmagasság uralkodik, és a festményeket meg lehet nézni anélkül, hogy kordon mögé kéne állnom.

Hazafelé menet még lőttem néhány naplementés képet a GG hídról, este pedig elmentünk a kínai negyedbe (ami egy köpésre van a hoteltől) szopott gombócot enni (elnézést a kifejezésért, de erről egyből tudta Zotya, hogy mire gondolok).

Holnap van az utolsó teljes nap a városban, de még annyi mindent megnéznék...

San Francisco 4. nap

Egyetemlátogatás. Csak, hogy eldöntsem, hova is járjon majd a gyerek.
Reggel felpattantam Zotyával a BART-ra (Bay Area Rapid Transit), amely nem más, mint egy metró, amely a környékbeli településekre repít.
A jegyvásárlás nem annyira triviális, de rövid töprengés után megoldható. Berkley-ig a retúrjegy 7.30 fitying. Elég jó az a metró, kényelmes ülések, inkább egy modernebb vonathoz hasonlítható, gyors, kb. 20 perc alatt ott volt az egyetemvárosnál. A föld alatti és föld fölötti részek időről időre váltakoznak.

A metróból kijőve markáns épületek emelkedtek a magasba, pl. a Wells Fargo Bank sárga-barna épülete messziről is jól látszik.
Magából a városból nem sokat láttunk, olyan volt, mint ahová már nem ér el a turistaáradat, kicsit álmos, kicsit egyetemi város. Ami ugye nem volt baj, mert ezt is látni akartam.

Az információs iroda könnyen megtalálható, a BART kijáratától mutatják a táblák az utat. Az információs néni nagyon kedves volt és közlékeny volt, mindent elmagyarázott, amit tudni érdemes, mi, hol található.

Az emerikai diáksereg elég lazás, természetesek, semmi smink, és legalább a fele társaság egyetemi pulcsiban flangál, ami nálunk egyrészt nem divat, másrészt választék sincs.
Valami nyílt nap lehetett, mert volt egy idegenvezető csaj, és nagyban magyarázta, hogy mennnnnyire jó ide járni. És komolyan is gondolta. Egy srác, aki mellettünk elhaladt, pedig így szólt: "Welcome to Berkely". Itt is elég közvetlenek a népek, eddig nem hazudtolták meg magukat.

Felmentünk a Sather Towerbe. Beleépés felnőttnek két fityingért, cserébe lift visz fel vagy 8 emeleten át. A csomagkat lent kell hagyni. A liftkezelő néni nagyon aranyos volt, lefelé egy csapat ázsiaival jöttünk, és mindenkitől megkérdezte, honnan jött, mit csinál itt. Az ázsiaiak hangos álmélkodással, idézem: "Ááááááh! Hungary!" nyugtázták, hogy Magyarországról érkeztünk.

Bear Busszal a botanikus kertbe (ti: az arany grizli a Berkeley kabalaállata). Elég jó kis túra lett volna ez gyalog... A belőpő borsos (10 dolcsi), de nagyon megéri, a botkert gyöngyörű. Ilyen körülmények között nekem is nagyobb kedvem lenne a botanikához. :)

Folyatattuk gyalogutunkat felfelé egy elég komoly kaptatón, míg egy természettudományi múzeumhoz nem értünk. Habár nem mentünk be, azért a kilátásban elgyönyörködtünk (az egész öböl látható a GG híddal), és volt ott egy bálnaszobor és egy monumentális elfektetett DNS spirál, amiken bohóckodni lehetett.

Lefelé gyalog mentünk, és belecsöppentünk egy softballmeccs elejébe. Amerikai himnusz, kezet a szívre, szurkolótábor, bemelegítés, köpködés a fűre, ahogy a filmekben lehet látni. Kemény csajok ezek a softballosok. Go Bears!
A srácok mindeközben csak edzegettek egy másik, óriási fenyőkkel körülvett pályán, vagy rugdosták a focit.
A nagy stadiont, amely több ezer főt képes befogadni, éppen felújították. Biztos szép lesz őszre.

Megálltunk az egyetemi kacatárus boltnál. Na, ezt szintén nem aprózták el (ugyebár ez itt Amerika), vagy 50 féle póló és pulcsi között lehetett válogatni Cal, Berkeley, Beat Stanford felirattal, meg persze voltak bögrék, sapkák táskák, éééés Kinde-ök is!
Nagyon régóta vágyom már egy ilyenre, de eddig körülményesnek találtam az internetes vásárlást. És soha nem gondoltam volna, hogy egy egyetemen fogok hozzájutni (bár utólag belegondolva elég kézenfekvő).

Már lemenőben volt a nap, amikor a hot dog után beszédelegtünk egy játékboltba. Kicsit irigykedtem, mert szerepjátékos vonulatban nagyon erősnek mutatkozott, több polcnyi szabálykönyv, kiegészítő volt ott. Volt egy csomó féle sárkány is.

Mindent összevetve örülnék, ha egy ilyen egyetemre járna a kölyök. Csak legyen jó a tanulmányi eredménye... talán az élsporoló is elég lesz. :)

San Francisco 3. nap

Amai nap egy kis cable carozással kezdődött, amely minden valamirevló turistának kötelező elem San Franciscoban. Zotya, Dino meg én Legurguláztunk a Fishermen's warfig, ahol is hajóra akartunk szállni, de mivel még nincs csúcsidőszak, 11:45-kor indult az első járat. Dinoszaurusznak sietnie kellett a GDCre, ezért csak az Aquarium of the Bay fért bele.
Tényleg nagyon sajnálom. Az akvárium ugyan szép volt (próbálnék is mást állítani Tropicariumos múltammal), de nagyon kicsi, és gyakorlatilag az öböl vízivilágát mutatta be. Azért a két hosszú alagút elég jó volt, na. :)
Előtte azonban az oroszlánfókák hívó szavának engedelmeskedtünk ("Gyertek, itt vagyunk, fényképezzetek le!!!"), akik gyakori vendégek a mólón.

Utána egy kis ténfergés a Fisherman's warfon, vettem egy sárkányt (Itt erre külön bolt van, nem is kicsi!  Nálunk a Decathlonban van 5 féle meg néhány játékboltban 3, és kész. A legütősebb a John Deere traktoros szélkerék volt!), ettem egy lazacos hambit, elsütöttem megint vagy 1000 képet, a Girardellihez (hírös csoki) is beugrottunk (állítólag létezik csokigyár-látogatás is, de ott helyben nem volt kellőképpen marketingelve, így könnyen lehet, hogy valami turbán legenda, mese, kitaláció, fantasy esetleg thriller), utána következett a hajótúra!

Na, a hajóút valami iszonyat nagy királyság volt. Egy órás kihajózás a Golden Gate hídig, alatta át, majd hazafelé igen közel az Alcatrazhoz. Valami beszéd is volt, de a szél süvítése (a beígért eső elmaradt, cserébe hideg volt, és fújt a szél, de sütött a nap) és a sirályok vijjogása (a hülye japó turisták dobálták nekik a perecet) elnyomta.

Késő délután végre egy kicsit a női szenvedélynek is hódolhattam, körülnéztem a Macy'sben. Ja, venni nem vettem semmit.

Késő este (értsd: 9 után) elmenünk esti Golden Gate fényképezésre. Meg kell mondjam, valami olyan jól kifogtuk a buszjáratokat, hogy vagy egyből jött valami, vagy 6 percnél többet nem kellett várni. Pestre is ilyet! Zotya a buszon egy hajléktalannal társalgott (én egy szavát sem értettem) a nukleáris háborúról - elég központi téma ez ezen a héten.
A környékről nem sok képet készítettünk, mivel a híd a gyalogosforgalom részére csak hajnali 5 és 17:30-ig van nyitva. Utána egy kapuval lezárják a járdát.

Holnap egyetemi város látogatása. Meglátjuk, hol okosodik Amerika krémje.

San Francisco 2. nap

A mai nap vége lett az örömmámornak, elkezdődött a GDC, így négyfős magyar különítményünk két részre szakadt: a lelkesnek kevésbé mondható kockák, és a városnéző egyebek.

Felszálltunk az ötvenes évekből ittragadt F villamosra, mert azt gondoltuk, hogy az majd közvetve, de elvisz a Golden Gate Parkba. Végülis kb. 3 órás kitérővel meg is tette...
A végállomása a meleg negyedben van, el se lehet téveszteni, akkora szivárványszínű lobogó van az egyik téren, mint egy ház. Meg úgy a házakon is. A könyvesbolt is tele van e témájú kiadványokkal, de ezt az útikönyv is megírta.
Mivel egy köpésre volt - hangsúlyozom - a térkép szerint a Twin Peaks, ahol misztikus dolgok történnek és mist száll, gondoltam, meg lehetne nézni a csodaszép kilátást. Ha mér úgyis itt vagyunk. Csak caplattunk fel egyik utca a másik után, lépcsőre fel és még feljebb, míg végre feljutottunk az egyik Peakre.
Tejfehér göd gomolygott, vágni lehetett. A szép kilátásnak annyi, ami nem meglepő az útikönyv szerint. Most már szerintem se. Időnként elő-elő tűnedeztek a felhőkarcolók és a markáns Market Sreet, de kb. csak a metsző hideg és a szél uralta a terepet.
Ja igen, megérkezett a hideg, szerencsére nem kell dollármilliókat költenem új ruhákra.

Ami teljességgel meglepő itt számomra, az az emberek közvetlensége. A buszmegállóban, amit egyébkéntidőnként nem egyszerű észrevenni, mert csak egy sárga sáv van a számmal felfestve a villanypóznára, egy tök ismeretlen feka csaj elegyedett szóba egy hatalmas feka fickóval csak úgy, akinek a foci a mindene és LA-ből jött. A buszon csatlakozott hozzájuk egy szintén ismeretlen latinvérű (?)
ember. Egy másik személy meg megkínált kakóval vagy vmi tejes holmival két másikat.

Még szép időben jutottunk be az Academy of Sciencesbe, ami egy természettudományi múzeum planetáriummal, tropcariummal. A Planetáriumot megúsztuk, aznap nem vetítettek.
Maga a múzeum áll egy esőerdei részből, egy tengeri élővilágból, pingvinmedencéből és afrikai kitömött állatokból.
A bejáratnál meg egy T-rex csontváz!

Mikor kijöttünk, metsző volt már a hideg, éppenhogy csak az eső nem esett. Borús, hűvös van... Igazából nem akadályozott meg ez abban minket, hogy elmenjünk szusizni, és a hozzá rendelt szaké meghozza a hangulatot.
Jó éjszakát

San Francisco 1.

A mai nap reggel 7-kor kipattant a szemem, és olyan kipihenten ébredtem, mint már régen nem.

A "continental breakfast" címszó alatt minden madárnyit kielégítő mennyiség volt: egy narancslé, egy víz, egy szelet kalács. No, ettől még nem fogom elérni a kívánt amerikai hatást...

Első körben aztán megcéloztuk a jegyárusító helyet. Annyira jó volt látni az alvó várost. Mert ugye vasárnap reggel 8-kor a hülye sem kel korán. Akár egy mediterrán település, egy-két ember és autó az utcákon, napsütés, de még hűvös idő, és az illatok is hasonlítottak.

Jegyvásárlás után elsétálgattunk a Market Streeten (bevásárló utca, mi is lehetne más), hogy aztán felpattanjunk egy cable carra, és úgy utazzunk. Persze ebből semmi sem lett, mert a végállomáson nem akartunk várni (jaja, ez a fordítós verzió), utána meg már teltház volt. Szóval gyalogoltunk fel és jobbára fel, szinte minden utcába befényképeztem, annyira érdekesek voltak a házak.

Sok-sok gyaloglás után elértük a Lombard Streetet, amely a világ legkacskaringósabb utcája, fó turista látvánosság. Jah... akkor ezek nem jártak még a Mecsekben.

Ezek után további sétafikák következtek (mert ott már nem járt a BKV) egészen az öböl partjáig, ahol megnéztük a hajómúzeumot, és persze lemerült a fotógép aksija, köszönhetően eddigi folyamatos kattintgatásaimnak. Dinoszaurusz visszarohant a másikért (értsd. kb. egy óra alatt járta meg), addig mi benyomtuk a szervezetbe a kalóriát . Ok, ok, neki is rendeltem...

Szóval régi vágyam volt, hogy megkóstoljam az amerikai palacsintát juharsziruppal. És teljesült! Nagyon fincsi, csak az adagot túlozzák el ezek. A kis kóla fél liternél kezdődik, a palacsinta 3 (kettőt alig sikerült lenyomnom, pedig én azért tudok enni), és még majd kiderül, hogy mi mennyi.

Reggeli után megnéztük magunknak az Erzsébet... akarom mondani Golden Gate hidat. Csak úgy messziről egyelőre, fel nem mentünk rá, plusz a környéken sétáltunk. Egy szirtről letekintve láttuk, hogy bizony már fürdőznek a népek, de legalábbi napoznak (állítólag 21 fok volt ma), ki meztelenül, ki a meleg pasijával...

A következző úti cél a Golden Gate Park volt ezek után, de előtte megálltunk fagyizni a hippinegyedben. A park teljesen olyan, mint a Margitsziget, méretében is. Van játszótér, tavak, frizbiző és kutyafuttató emberek, rugbilabdával dobálózó lányok, gördeszkával babakocsit toló fickók, Japánkert koikkal, szélmalom, óceánpart. Na melyik a kakukktojás?

Egyébként a Japánkert nagyon szép volt, csak túl sok volt ott az ember (7 fityingért bárki megnézheti este hatig). Aztán siettünk a naplementénkhez. És vagy egy órán át siettünk... Ekkor kissé megdőlni látszott a Margitsziget-teória...

De odaérünk. :) útközben még a szélmalmot is megnéztük (részletek erről később).

Hatalmas hullámok voltak, és igen! Lábfürdőztem a Csendes-óceánban! (A to do list egyik pontja kipipálva.) mit lábfürdőztem. Teljesen eláztattam a cipőmet, míg azon bénáztam, hogy felvegyem. Egyébként meg még nagyon hideg, csak erős idegzetűeknek ajánálom.

Hazafelé már nem történt sok izgi. Cable carral még nem utaztam, de a villamos olyan, mintha az ötvenes évekből szalajtották volna. na az nagyon nagy királyság. Puha műbőr ülések, egy kicsit a BKV h szebb napokat is megélt ülőalkalmatosságaira emlékeztet.

Folyt.

San Francisco 0. nap

Anyám... Negyed hét van otthon. Itt meg még csk most kezdődik az éjszaka... de ezúttal nélkülem. Mindenki vonjon le 9 órát a tanulsgból. Teljesen hulla vagyok. Az utazás előtt 2 órát aludtam, alatta is csak el-el bóbiskoltam. például Grönland valahogy kimaradt... Merthogy úgy mentünk, mint a tank, a legkisebb ellenállás irányába... ok, jobban mondva a legrövidebb úton.
Így történt az, hogy Miki egér helyett a vikingeknek integettünk, majd Kanadán át veselkedtünk neki az Államoknak. Mivel egyetlen felhő sem volt az égen (nem úgy Amszterdamban), jelenthetem, hogy Kanadában a legtöbb síterepen sportolásra alkalmas hó van, és a Sziklás-hegység tényleg sziklás.

Azt hiszem egyszer kibővtem még a posztot má sinfóval is, de most teljesen kész vagyok.

Szóval ott hagytam el, hogy megérkeztönk, és a repülőtér forgóajtójában összetalálkoztunk Zotyával. Miután mindenki elfoglalta helyét (olyannyira belevetettük magunkat a forgatagba, bogy a cuccaim még midig a bőröndben aszalódnak).
Itt egy átlagos áprilisnak megfelelő idő van, nyílnak a tulipánok és a jégmuskátlik, az emberek lazásabban öltözködnek. Persze nem csak a divatot illetően gondolkodnak felszabadultan, a napfémy és az óceán ezt hozza ki az emberekből.

Mivel ma akciós szombat van a Macy'sben, bekukkantottunk. Na nem onnan  fgom összeállítani a tavaszi kollekvciómat, az is biztos. Utána várakoztunk a Union Square parkjában, ahol tüntettek a II. nukleéris világháború kitörése ellen, de egy esküvői fotózást is lezavartak mellettük. Ez az a város, ahol nem nézhet ki az ember kelláképpen idiótának, mindig lesz, ai űbereli. A mai nap nyertesei a Macy's férfirészleges és nőirészleges épülete (az utca két oldalán helyezkednek el) előtt frizbiző pólóárus és hot-dogos, akik az utca két oldalát használták frizbipályának.

Hotelből később elsétáltunk a kínai negyedbe, ami pont olyan, mint a Jüózsefvárosi piac, csak messzebb van. Egyébként meg ugyanazt a kínai papucsot árulják mindenhol.

A kínai negyed lamlionajai észrevétlenül tűnnek át a az áriázó olasz negyed, míg végük az egész az öbölbe torkollik. A 39-es számú dokk pedig nagy turistalátványosság a butikjaival, körhintájéval, sütkérező fókáival (egyelőre em láttunk ilyen lényeket), éttermeivel.

Nem szeretem, amikor Dinoszaurusz azt mondja, hogy ez is csak egy város. De erről majd később.Ma még ugyan látványosság volt itt minden, holnapután már természetes lesz.

Most épp kidőlni készülök, Dinoszaurusz meg Zotyával ünnepli találkozásunk mesébe illő fordulatait, én meg itt bóbiskolok, minden leütésben három db hibát ejtve...
Mára befejezem, elnézést az összeszedetlenségért, igyekszem javítani.

Üdvözlet a napfényes Kaliforniából!

Jelentem, sikeresen megérkeztünk az Egyesült Államokba, én még mindig annyira pörgök, de nem is baj, mert itt csak negyed 3 van, szóval van hova pörögni még, a repülőút jó volt, bár a leszálláskor belesajdult a fejem, a náthám még mindig megvan, de annyira nem köhögök, az úton végig etettek, de úgy érzem, egy jó kis kaliforniai biszteket még simán magamévá tudnék tenni, mert itt alig múlt ebédidő, az idő nagyon meleg, ennyire nem készültem, úgyhogy nemsokára bevásárolni indulunk, ja és Zotya is épségben megérkezett, már a reptéren találkoztunk, és majd 2 óra múlva ugyancsak, a hotel (Hotel Triton) elég avantgárd, és a kínai negyed bejáratánál van, szóval most megyek és pörgök tovább, amíg össze nem esek...
A jetlag köszöni, jól van. Majd hazafelé lesz fájdalmas, de erre ráérek egy hét múlva aggódni. De addig is: ITT VAGYOK AMERIKÁBAN!!!!

Találkozzunk fél egykor San Franciscoban

A dolog úgy kezdődött, hogy feltettem a fészbukra az alábbi számot (jó kis hippis nóta:)):

Erre aztán Zotya, öreg barátunk is felkapta a fejét (aki nem ismerné: hat és fél éve Japánban "öregbíti" a "japán" játékfejlesztői társadalom "hírnevét"), és közölte, hogy ő is jön egy kicsit szétnézni.

Persze még mindig nem biztos, hogy eléri a kiszemelt gépet, mert adódtak komplikációk, de a lényeg, hogy valahol a világban, úgy Magyarország és Japán között fogunk találkozni.

Erre mondtam azt, hogy ilyen a mesében sincs!

Kb. egy időben indulunk a tervek szerint, és ő gépe 10 perccel később fog odaérni. Ez a gyakorlatban annyit tesz, hogy mi 12 óra múlva kelünk útra, de ő már hamarosan kel, és útnak indul. Már ha minden jól megy...

Csodálatosak ezek az időzónák... Ennek kapcsán épp most olvastam a "jetlag"-ről. Elég gáz lesz az a bizonyos első munkanap..........

A finisben

Valaki adjon egy új orrot, mert ezt a mostanit borvirágosra fújtam. Vagy csak néhány zsepit... kezdésnek ez is megteszi.
Nem akarok köhögni, tüsszögni és persze sajnálni magam. De mekkora lúzer dolog már a nyaralás előtt két nappal lebetegedni?

Eddig azt hittem, hogy tökéletesen fel vagyok készülve, de valahogy az utóbbi időben annyi volt a munka, hogy sikerült kellőképpen elhangolódni. Most meg ez a nátha is...

Mindezek ellenére néhány baci nem tántoríthat el eredeti terveimtől, hiszen ki tudja, mikor jutok el legközelebb Amerikába. :)

Tu dú liszt, avagy nem minfen fehér, ami tennivaló

Kb. másfél hónapja kitaláltam ezt a bejegyzést, talán még aznap, amikor jött az a lehetőség, hogy utazhatok egy messzi-messzi galaxisba, de csak az utazás előtti hétvégén akartam megírni.

Olyan dolgokat akarok csinálni az alatt az egy hét alatt, amiket az amerikai filmekben látni:

• megfigyelni az amerikai populációt természetes közegében (és abból következtetéseket levonni) - mit csinálnak a hétköznapokon, milyen kocsikkal járnak stb...
• az utcán hot-dogot enni (amerikait, mi mást)
• a cable car csimpaszkodós részén utazni
• háromszög alakú kenyeret enni egy nagy parkban
• jól megnézni a Csendes-óceánt magamnak, és legalább egy lábfürdőt venni benne
• a hotelszoba nyitott ablakából kikiabálni, hogy "Jó reggel, Amerika!" (na ezt nem hiszem, hogy meg fogom tenni)
• egyetemet látogatni
• olyan városrészt is megnézni, ahol kevesebb a külföldi
• egy kicsit fejlődni angolból (jelenleg nem használom, és nem árt felfrissíteni a tudást... még sosem jártam angol nyelvterületen :))

Amit nem szeretnék:

• átrohanni az utca túloldalára, ahol csak akarok, függetlenül az autóforgalom nagyságától
• csak turistákat látni
• bőrig ázni egy nagyobb esőben
• köhögni és náthásnak lenni

Olyan dolgokat akarok csinálni, amiket egy átlagos és ostoba turista:

• legalább ezret kattintgatni a fotógéppel
• múzeummérgezést kapni  
• lejárni a lábamat, és megnézni mindent, amit csak lehet
• soksoksok szép viktoriánus házat és kevésbé szép felhőkarcolót látni
• beszerezni elektronikai cuccokat, ruhákat, könyveket, szuveníreket (meglátjuk ez utóbbin kívül mi jön össze...)

Szeretnék lerombolni vagy megerősíteni néhány sztereotípiát:

• Az amerikaiak dagadtak, kivéve a friscoiakat, mert ők sokat sportolnak.
• San Francisco a hippik őshazája - ez tény. De vajon vannak olyanok, akik nem tudtak túllépni a 60-as éveken?
• San Francisco a népek és melegek olvasztótégelye - meglátjuk...
• Tényleg annyira oktondiak (vagyis nem éppen egy Mensa népség), mint ahogy a filmekben látni (na ez az, amire biztosan nem fogok választ kapni, főleg az én angoltudásommal...)?
• Kíváncsi vagyok az hírös amerikai bücskeségre és optimizmusra (vajon egy hét alatt is megfigyelhető?).
• Tényleg olcsó a farmernaci és a McD vagy hasonló gyorskaja?

Mire jó egy szeles nap 2.

Tavaly kb. hasonló időben tettem egy megszólalásig hasonló bejegyzést. Ez idén sem szól másról, mint a  sárkányeregetésről! 
Tegnap nagyon jó szél volt, ezért újfent feldobtuk az égre a repülő alakú sárkit, és végre katica is megkezdte első szárnypróbálgatásait (mivel nem egy kis fajsúlyú egyed, ezért kisebb szélben meg sem mozdul). Sajnos nem sok sikerrel. Fejnehéz vagy szárnynehéz, de lehet, hogy a testével van a baj (túlsúlyos?)... Inkább a szélre fogom, akkor biztos nem sértődik meg.
Szóval gyorsan feladtam a próbálkozást, miután szerencsétlen azzal az idióta vigyorral a fején néhányszor belefejelt a sár közepébe...

Egyébként az utazási előkészületek kapcsán ismételten előreléptünk: kaptam új szép cipőt (pirosat :)), bőröndöt, az én kis netbookocskám kapott tartót (szinte kizárt, hogy szombatig varrjak neki védőruhát, úgyhogy most túl kell élnie egy hatalmas Hellokitty-fejes tokban... de legalább piros... és a hellokittységgel sincsenek különösebb problémáim, hacsak nem az, hogy  életkoromból adódóan nem illik szimpatizálni vele. :)).

Miután mélyebben is beleástam magam a san franciscoi létbe (ok, nem is, se jól hangzik), sürgősen beszereztettem egy olyan univerzális dugót, amely minden aljzatba jó.
Mivel azok ott az újvilágban a levegő hőmérsékletét is fahrenheitben mérik, az áram meg 110V, nem árt a legszörnyűbb aljzatokra is felkészülni...

A nap tragédiája: ismételten kinyírtam egy zoknit... e héten már másodszor...
A jövő hét tragédiája: kezdek náthásodni...

Még 10 nap ántil dö dzsörni

Bárcsak lenne időm egy keveset írni... Ma leveleztem a Lányokkal, és teljesen belelkesültem, hogy majd milyen jó kis útinapló-félét vezetek. Na persze a munka megint közbeszólt, fél 11-re értem haza.

jaj... szóval folyt köv...

Na rendesen kidőltem már a második sornál.

Hogy honnan szereztem be azt a mérhetetlen (mondom: emberi ésszel felfoghatatlan) információt, amely nélkül egy nagy semmi lennék SF témában?

• Mostanra áttanulmányoztam az útikönyv 2/3-át is , persze az még mindig lapokban hever...Itt meg e-könyv formájában.
• Olvastam 1-2 blogot a témában. Azt hiszem, a sanfrancisco.lap.hu-n láttam. No persze most azt is láttam, hogy mérhetetlen tudásomat az elképzelhetetlen kategóriába sorolom át ezen oldal tüzetesebb áttanulmányozását követően. Egy hét csak elég lesz...
• Az origo-n öcsém hívta fel a figyelmem erre a cikkre. Szerintem ő is rápörgött a témára. :))
• Szintén egy kellemes, magyar nyelvű, látnivalókat összegző oldal.

• CityPass is a must. No comment. Azért itt a San Francisco Card honlapja is. Nekem ez túl soknak tűnik. Minden tekintetben.
• Itt egy rakás térkép. További áttanulmányozásra, potenciális kinyomtatásra vár. Jé, egy biciklis térkép!

• What to do in San Francisco
• Occsó vagy ingyenes programok, egyéb olcsóságok, itt meg egy rakat kupon mindenféle látnivaló költségtakarékosabb megtekintésére - persze sok más infó mellett
• Muir Woods (sajnos a Yosemite túl messze van, de remélem ez a közeli NP bele fog férni abba a pár napba)

És ez még csak néhány a száz meg száz oldal, ajánlat, látnivaló közül!

Utazás előtt két héttel

Amerika! Még mindig nem tudom elhinni...
Most gyakorlatilag már minden szabad percem az utazás körül forog, de még mindig nem tudom elképzelni, hogy lehet eltölteni egy zárt térben 10 órát. Méghozzá a levegőben!

Minden nap megnézem az időjárás-jelentést, és arról ábrándozom, hogy ott majd rüvidujjúban fogok ugrándozni. Kivéve, ha leszakad az ég, tájfun jön, földrengés vagy elnökválasztás lesz...

Az első pofáraesés egyébként akkor ért, amikor felfedeztem, hogy a könyvesboltokban nem lehet kapni SF útikönyvet. Egy olyan jelentéktelen kis településről, mint Las Vegas, bezzeg van! Igazából nem is értem, hogy kb. az egyetlen város, amelynek értelme is van az USÁ-ban, miért nem vonzó a magyar útikönyv-kiadóknak.
A második, hogy még mindig nem tudom, hol lehetne spirálozáshoz hozzávalókat kapni.
És persze nagyon remélem, hogy nem fogok megfázni addig, mert az lenne a háromamagyarigazság...

De addig is jócskán kihasználtam a budapesti hó - és egy kicsit a velencei jég - adta lehetőségeket, még ezen a hétvégén is rettegésben tartottuk a környék madarait visításunkkal.

Részt vettem továbbá egy művészeti projektben. Kíváncsi vagyok az eredményre, de valószínüleg a kimeneteltől függetlenül írni fogok egy keveset róla. Igazából mókás volt. Hiányzik a rajzolás...

Még három hét

Útlevél rendben.
ESTA rendben.
Repjegyek és szállás lefoglalva.
Útikönyv kinyomtatva.

A dolog logisztikai része kész.
Szóval vigyázz Amerika, mert már csak három hét, és meghódítunk!!!

Kutya hideg van

Eredetileg másról szólt volna a bejegyzés, a cím is más lett volna, de valahogy nem az én stílusom az élet értelméről merengeni. Pedig az utóbbi időben ismételten el kellett gondolkodni rajta... de azt nem most fogom kifejteni.

Pénteken hagyománytiszteletből kimerészkedtünk a Mangalica fesztiválra. Na nem mintha szíven ütne a sertésfajták élete és halála, de a hideg az tényleg hideg volt. Ebből következőleg nem mozgott ott sok ember. Vagyis jobban tették, ha mozogtak és bőszen emelgették poharaikat, mert máskülönben a sajtok mintájára betonkeménységűre fagytak volna.

A beígért nagy havazás szombat reggelig váratott magára, és az M7-esen haladva a táj egyre fehérebb lett. Egy nem túl vidám eseményre voltunk hivatalosak Balatonfűzfőre, ahol csak arra tudtam koncentrálni pomponos sapkámban (az alkalomhoz illőt kölcsön kellett adnom olyan Dinoszauruszoknak, akik azt képzelték, hogy a hóvihart kényelmesen el lehet viselni hajadonfőtt is), hogy minimális fagyási sérülésekkel megússzam a napot.
Kalandos volt este a hömpölygő hóesésben a hazaút. Még az autópályán is kiírták, hogy "Aki teheti, ne üljön autóba." De csak a ''Csúszásveszély"-re volt megfelelő betűkészletük azt hiszem.

A fentiek következtében csak vasárnap tudtam végigizgulni a zsűri bénázását és Juli tusáját Báthory Elizabeth-tel és a klónok támadásával (nem is hasonlítanak, hehe). A kolléganőmnek nem tetszett a számuk, de szerintem ennyira más volt, mint a mostanság divatos számok, hogy simán bejöhet még akár Európának is. Nem hiszem, hogy a magyar közönség megfelelően érett arra, hogy ne a Compact disco-t küldje a csudá... az isten háta mögé.

Ma meg bugos volt az egyik fűtéscső, és déltől nem volt fűtés az irodában. Nem hinném, hogy feltűnt volna, ha nem egy rosszul hőszigetelt tetőtérben dolgoznánk. Így kénytelenek voltunk előbb a távozás mezejére lépni. :)

A hidegre való tekintettel a mai szánkózás is elmaradt. De feltehetően lesz még legalább két hetem ezt bepótolni.

Tétova próbálkozás az új évben

Elszoktam már ettől... az utóbbi közel öt hónapban megint csak hallgattam és hallgattam.
Pedig ez az első bejegyzésem az én Picikémről! Ami nem más, mint egy miniatűr piros laptop. És már több mint egy hónapja csak az enyém! A következő egy hónapban sor kerül a kis ruhájának testre szabására is.
Szükség is lesz rá, hogy csoda csini legyen, hiszen bő egy hónap múlva jelenése lesz egy igen távoli országban. :)))
Hétfőn meg is érkezett az új útlevelem, amelyen még Magyar Köztársaság áll. :)