Kánikula

Most szeressem, vagy se? A verejtékemmel az Aral-tavat lehetne újra lehetne tölteni, és minden tiszteletem ilyenkor férfi munkatársaimnak, hogy hosszú nadrágban és zárt cipőben képesek elviselni a létet, mi több, talán még dolgozni is tudnak. Bár erről vannak kétségeim...
Miután éppen bekrepált a venti, és a légkondi felsőkategóriás hivatalnoknak jár (lásd a tetőtérbe, ahova hamarosan költözünk), az ember csak arra tud koncentrálni, hogy egyben tartsa a szervezetét, mielőtt az diszkréten elszublimálna.

Ennek ellensúlyozására ma és holnap rövidített munkanap került elrendelésre. Ahhoz képest, hogy ma túlórázni akartam, hogy valamennyire pótoljam a lemaradást... szépen kiváltottam a kis könyvecskémet a nyaralásra, és rohantam haza. Nem vártam meg, míg az ablakon besüt a nap. :)

Lányos csevej

Épp most ért véget a tali a lyányokkal. Nagyon jól éreztem magam, egy dizájncukrászdában többek között megünnepeltük a szülinapomat. (Az egyik ajándékról hamarosan DIY post is lesz. :)) Na meg persze dumáltunk. A csacsogás, a torta és a bodzás jégkáa kitűnően fellazították a munkában összeállt agyamat. Sajnos kb. másfél havonta látom őket, és lélektani hátrányban is vagyok kettejükkel szemben, mert ők eléggé képben vannak egymás életével. Én meg csak futok az események után.

Csakúgy, mint a munkahelyemen. Egyre kevesebb az esély, hogy utolérjem magam a két embert kívánó munkakörökben. Az azonnali munkáimmal is több napos lemaradásban vagyok... sallala!!! (érik már a fegyelmi! trallala! haha!).
A hab a tortán az egy hete húzódó költözködés. A holnapom és a holnaputánom erről fog szólni. Ma elbúcsúztattuk szép szobáinkat (csaknem 3,5 évet húztam le ugyanazon a helyen, akkor került kialakításra, amikor oda kerültem), tetőtérben kezdjük az új életet. Nem kecsegtettek sok jóval... Meglátjuk...

Valami hiányzik

Furcsa hallucinációk gyötörnek az elmúlt két napban: azt képzelem, hogy otthon ücsörgök kint a jó meleg napsütésben, és mangát olvasok. Meg távoli horvát szigetekről álmodozom... hja, valóban távol, még két és fél hét...
Ma például macok illata rohanta meg szaglószervem receptorait. Ami ugyebár teljes képtelenség. A lángosos több száz méterre van innét. Azt hiszem, az evéshiánynak köszönhetem. Mindegy, hamarosan pótolom az ebédet. :)

Szervezetem és agyam lassan, de biztosan feladja a harcot, hogy behozza azt a hihetetlen mértékű lemaradásomat, amit a munkaerőhiány eredményez. Egyre több idegszálam fürdőzik Hvar partjainál.
Azt a két és fél hetet már fél lábbal is kibírom (lelkesítő szöveg A Szerk.)! És milyen kár, hogy csak egy hétig fog tartani... De a legjobb ebbe nem is belegondolni.

Valami hiányzik:
Egy kerék
Egy-két életképes agysejt, mert a mostaniakat már elgondolkodtam
Egy szabad délután
Egy segítő kéz
meg egy kis kaja...

Csaknem két hete tart már az irodai ámokfutásom. Fejben sem tudom már tartani, hány feladat áll mögöttem, hány vár még elkészítésre, és legfőképp nem merek belegondolni, hánynak járt már le a határideje.
Sőt, azt sem tudom, meddig tart ez a hajtás. .. de még ebbe a 3 sorba is belealudtam.
Ma a tetejébe az egész hivatalban egyedül nekem nem volt internet hozzáférésem: leszakadtam a hálózatról, az informatikusok meg költözés miatt nem voltak rajta.
Bámulatos, mennyire hozzá van nőve az egyszeri ügyintézőhöz az internet: levelezés, adatgyűjtés, jogszabályok keresése... a pendrive-ozás nem menő.

Igazgatási szünet

Ma 5 gépnél dolgoztam hosszabb-rövidebb ideig. Jó ez az "igazgatási szünet", az ember feszegeti tűrőképessége határait. Szerintem simán tudtam helyettesíteni 4 embert, bár a saját munkámat így kissé hanyagoltam, és csak munkaidő után jutottam oda, hogy valamit is kezdjek vele.
No de sebaj, egyszer eljön az én időm is, én is elmegyek szabira!