Japán - 2. nap

A mai napi terv az lett volna, hogy autót bérlünk, és lemegyünk az óceánpartra. Igazából annyira nincs is közel Tokióhoz, összességében vagy 6 órás autóút volt. Persze ez leginkább annak köszönhető, hogy a főúton rengetegszer megakasztott a sok piros lámpa, és nem is lehetett 60-70-nél gyorsabban menni sehol (lehet, hogy hivatalosan csak 50 volt...).
A baloldali közlekedést még szokjuk, de a mozgólépcsőn már engedelmesen asszimilálódva beállunk balra




Odafelé útba ejtettünk egy koifarmot, de nagy sajnálatomra a gazdaságba nem tudtunk bemenni, mert még nem kezdődött el a szezon, és állítólag nem lehet látni semmit. Mondjuk nekem már az is információ lett volna, ha a tavakat megnézhetem... sebaj, jöjjünk vissza június-júliusban, amikor a szaporítási időszak van... Nem semmi, jól kitolták a szezont itt a koitenyésztés őshazájában...
Annyiból jó volt viszont, hogy azért láttunk egészen szép halakat is, a gazdaság melletti hal- és egyéb vízhez köthető élőlénykereskedésben (pl. vízililiom, gőték, aranyhalak). Voltak egészen kicsik néhány száz yenért, meg hatalmasak is 50 ezerért(!).




Ha már itt voltunk, akadt a szomszédban egy epres fóliasátor, ahol a jónáp bizonyos összeg (egy fél vagyon) befizetése után annyi gyümölcsöt tömhetett magába fél órán át, amennyit akart. Adtak hozzá még valami bődületesen édes vaníliás szószt is, de minek, az eper mézédes volt. Ennyire édes epret még soha nem ettem, úgyhogy néhány napra a gyümölcsszükségletem is pótlásra került. :)




Utunk során szántóföldek mellett mentünk el, nagy része még a rizs vetése előtt volt, de valahol már szántottak. Ahol meg nem volt rizs, ott káposzta volt. Hogy mi ez az imádat...




Ezt követően meg sem álltunk a Csendes-óceánig, méghozzá a Tokió-régió legkeletibb pontjáig (a térkép alapján gyanítom, hogy ez Honsu legkeletibb pontja is egyben, de ez persze nem biztos.
Borzalmas erős szél volt, a napot természetesen ekkora már eltakarták a felhők (mikor máskorra), és mit csinál ilyenkor a hülye turista? Lemegy az óceánhoz hullámokat fotózni, majd felmegy egy világítótoronyba, hogy megszabaduljon a maradék hajától.




Miután rendesen átfagytunk, elindultunk ebédelni-vacsorázni. Kb. egy órás autóútra volt egy szusizó. Teljesen autentikus (cipőt levesz, tatamira csak zokniban lép, letelepedik kényelmetlen ülésben az alacsony asztal mellé a párnára), és a szusi a legfinomabb helyi halakból készült. Igazából fogalmam sincs milyen fajok voltak, mert itt a fauna teljesen ismeretlen számomra. Madarak közül is csak a varjút, a galambot és a darut ismertem fel, ami azért nem túl sok...


A nap végén kaptam egy ajándékot Tomokotól és Zotyától: egy kis kois kulcstartót vettek nekem titokban a farmon. :))))




Így telt el a nap. Holnap esőt jósolnak, úgyhogy valószínűleg múzeumlátogatós napot tartunk vendéglátóinkkal.