Japán - 4. nap

Az előző napi esőt ragyogó napsütés, de igen erős szél váltotta fel. Fel akartunk menni a SkyTree-re, az egyik legmagasabb épületre a világon (634 m), de azért voltak fenntartásaink, hogy a szél miatt le van zárva.
Mindegy, odamentünk, hátha, de tényleg nem vitt fel embereket a lift. Az útbaigazító bácsi elmondta, hogy legközelebb este fél 7-kor nyithatják meg.


Ok, ha ez nem, irány a nem túl messze levő császári palota, és az azt körbevevő park, ahol szépséges fákat lehet nézni. Naná, hogy sakura is van. A parkot és a palotát egyébként teljes egészében egy vízzel teli várárok veszi körül, amin hidak vannak nem túl közel egymástól. Ezeken lehet bevenni a várat. Amennyiben nem hétfő vagy péntek van, mert akkor zárva van...


A második pofáraesés mára, de semmi baj, jó darabon elsétáltunk a napsütésben a várárok mentén, és fényképeztük a többi idióta japókkal egyetemben a cseresznyéket. Egyesek már a hanamira készültek.


Hogy azért lássunk ma is egy kis kultúrát, a változatosság kedvéért bevettük magunkat egy újabb parkba, de előtte még próbáltuk megkeresni az utunkba eső Hachiko szobrot. Ez a kutya Japánban egy szinten van a skótok Lassiejével vagy a mi Bogáncsunkkal, csak azzal a különbséggel, hogy ő akita fajtáját tekintve, és minden nap kiment a gazdája elé a vonathoz. Még akkor is várta, amikor a gazdája már rég nem élt. Hát ilyen kutya volt ő, a szobra viszont tök kicsi, sok külföldi állja körül, és Tokió egyik legforgalmasabb csomópontján van. ebből következik, hogy kb. 20 perces keresgélés után találtuk meg...


Aztán irány a Yoyogi Park és a Meiji Jingu nevű sintoista templom. A park meglehetősen nagy, és csak egy-két helyen tornyosulnak a felhőkarcolók a fák fölé, szóval egészen nyugis hangulat is lehetne, ha nem menne oda olyan sok külföldi. Itt koncentrálódnak a legnagyobb számban, máshol elég egyenletes volt az eloszlásuk. Szóval sokan vannak, lemajmolják, hogy kell tiszteletet adni az isteneknek (igen, útmutató is van, hogy bedobsz manit egy perselybe, kétszer meghajolsz, kétszer tapsolsz, majd megint meghajolsz kétszer). De ez isteneknek tetsző dolog, mert ők szeretik a hangzavart.


Mivel a parktól egy saroknyira kezdődött a Harajuku negyed (a fura öltözetű japókok gyűjtőhelye), gondoltuk megnézzük. Hétfő lévén esély nem volt arra, hogy látunk néhányat, ez inkább hétvégi kiöltözés. Azért végigmasíroztunk a Takeshita Dorin, ami egy cukiságokat árusító utca. Itt is hömpölyögtek az emberek, mondtam is Dínónak, tartsuk szemmel egymást, nehogy elkeveredjünk. Ő meg kinevetett, ennek esélye sincs, mert végig lehetett mátni az utca végéig. Gyakorlatilag egy fejjel magasodtunk a tömeg fölé. :)))


Szóval ha cukiság, akkor Takeshita utca. Szerettem volna venni egy metrókártya-tartót, mert nehézkes állandóan előbányásznom a táskából, de vagy túl drága volt, vagy csúnya, vagy csak egy rekeszes, vagy nem volt értelme megvennem.
Úgy mentem haza a cukiutcából, hogy agyilag elvesztem a sok aranyos holmi láttán, és mégsem vettem semmit. Viszont cukiságtűrő faktorom legalább 5-tel emelkedett.


Vacsorára soba nevű tésztát ettünk. Adhatják levesben, vagy külön az alaplétől és a belevalóktól, hidegen, készítenek belőle teát és snacket is.
A leveses verzió borzalmas adag, a felét, ha be tudtam tolni, és két fogás egyben (leves, tészta és az én esetemben hal is).


Tegnap óta rászoktunk, hogy még hazérkezés után nasizunk egyet egy kis tea kíséretében.  Ma a teába sóban tartósított sakura is került.


Holnapi tervek, hogy bepótoljuk mindazokat, amiket ma elmulaszottunk.